Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.93
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

H1N1: Az egészségügyi hatóságok nyakán marad a vakcina

Németországban a tartományok egészségügyi miniszterei és az érintett gyógyszergyár vezetői megegyeztek abban, hogy a H1N1-es vírus ellen ősszel megrendelt 50 millió adag oltóanyagból csak 34 milliót vesznek át. A jelek szerint azonban még így is jelentős mennyiségű szérum marad a tartományok nyakán.

Az újinfluenza-járvány kitörésekor a szakemberek még azzal számoltak, hogy két adag oltásra lesz szükség a védettség megszerzéséhez. Időközben kiderült, hogy egyetlen szérummal megelőzhető a fertőzés, de még ez iránt is nagy érdektelenség, illetve a fenntartás nyilvánul meg a német közvéleményben, következésképpen az oltóanyag zöme a tartományok egészségügyi hivatalának nyakán maradt.

Márpedig ősszel csaknem 420 millió euróért rendeltek annyi szérumot, amely a lakosság egyharmada számára lett volna elegendő. Miután a halálos kimenetelű járvánnyal való fenyegetés alaptalannak bizonyult, a lakosság alig öt százaléka oltatta be magát az új típusú influenza ellen.

A most született megállapodás értelmében a szérumot előállító GlaxoSmithKline nevű brit gyógyszergyár csak 34 millió oltóanyag átvételére kötelezi a német tartományokat, ezek így az eredetinél 133 millió euróval kevesebb összeg átutalására kényszerülnek.

A gyógyszergyár nagyvonalúnak tűnő magatartását alighanem részben az magyarázza, hogy a napokban az Európa Tanács bírálta a járványkezelés módját, és a gyógyszer gyártók esetleges befolyását emlegette.

A német tartományok a raktáron maradt oltóanyag jelentős hányadát Franciaország és Nagy-Britannia példáját követve valószínűleg felkínálják majd a harmadik világ országainak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×