Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

"A Törökországban gyártott Clio elfogadhatatlan"

Személyesen Nicolas Sarkozy előtt kell megjelennie szerdán a francia Renault autógyártó vezérigazgatójának azt követően, hogy kiderült: a részben állami tulajdonú cég a hazai piacon rendkívül sikeres Clio következő modelljét Törökországban szándékozik gyártani a jelenlegi Párizs környéki flins-i üzeme helyett.

Az államfővel való találkozó előtt a Renault vezetésének hétfőn az ipari miniszter, valamint saját alvállalkozói jelenlétében kell megmagyaráznia, hogy a tervezett lépés miként egyeztethető össze a gazdasági válság kitörésekor a cég által tett ígérettel, miszerint az állami támogatásért cserében nem visznek további gyártókapacitást külföldre.

A Clio egyes modelljeit már most is Törökországban gyártó Renault újabb terveiről a La Tribune gazdasági napilap számolt be, és a hír azonnal erős indulatokat váltott ki kormányzati körökben. Ami némiképp érthető, hiszen a 15 százalékban a francia állam tulajdonában lévő társaság konkurensével, a Peugeot-Citroën-nel együtt éppen egy éve ígérte meg, hogy a cégenként 3 milliárd eurós, mai árfolyamon 800-800 milliárd forintos kedvezményes állami hitel fejében öt évig nem zár be gyárat Franciaországban, egy évig egyetlen dolgozójának sem mond fel, és nem visz további termelést külföldre, sőt, amit lehet, hazatelepít.

Tény, hogy az eddigi állami segítség, a kedvezményes hitel mellett például a tíz évesnél idősebb gépkocsik lecserélését ösztönző, ezer eurós, közel 270 ezer forintos roncsprémium bevezetése rendkívül sikeres volt: a válság ellenére az autóeladások tavaly húsz éve nem látott szintet értek el, és a jelenség egyik legnagyobb nyertese éppen a most szószegéssel vádolt Renault, amely elsősorban a kisebb autóival, a Twingóval és a Clióval tarolt a piacon.

Mindezek ismeretében egy száz százalékig Törökországban gyártott Clio elfogadhatatlan - hangoztatják kormányzati körökben, miközben a Renault vezetése egyelőre azzal igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, hogy hangsúlyozza: a flins-i gyárat nem zárják be, hanem ott fogják előállítani a cég leendő elektromos gépkocsijait, sőt a japán Nissannal és az Atomenergia Hivatallal közösen tervezett különleges akkumulátorok is ott készülnek majd. Az ipari miniszter azonban leszögezte: a Renault elegendő gyártókapacitással rendelkezik francia területen, így semmi szükség ahhoz, hogy külföldre kacsintgasson.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az ügy miatt hullanak-e majd fejek a cégnél, intő előjel lehet azonban az államfőnél rapportra készülő Patrick Pelatat-nak, hogy tavaly ilyenkor a Peugeot-Citroën első emberének azért kellett távoznia posztjáról, mert szembehelyezkedett Nicolas Sarkozy akaratával.

A Renault vezetésének helyzetét a szakszervezetek is gyengítik, a befolyásos, erősen baloldali CGT képviselői ugyanis azzal vádolják őket, hogy "folyamatos zsarolással" igyekeznek az államtól újabb és újabb támogatásokat, illetve adókönnyítéseket kicsikarni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×