Infostart.hu
eur:
353.62
usd:
310.6
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Spanyolországot is megbénította a havazás

Spanyolországban is jelentős problémákat okozott az erős havazás. A máskor szupergyors vasutak hálózata is lelassult, Barcelona, Sevilla és Malaga irányába el sem indultak vagy csak nagy késéssel indulhattak a szerelvények.

Hol a só? Hol vannak a hókotrók? - kérdezgették nem kis ingerültséggel azok a madridiak, akiket hétfőn kötelezettségeik korai indulásra kényszerítettek. Amint az ilyenkor a világ minden érintett pontján többnyire szokásos, az illetékesek egyrészt magabiztosan állították, hogy felkészültek a havazás okozta nehézségek elhárítására, másrészt megkezdődött az egymásra mutogatás. Az állami meteorológiai szolgálat már jó előre jelezte a fehér égi áldást, de a jelek szerint a figyelmeztetés, csakúgy, mint 2009 januárjában, most is süket fülekre talált.

A korai órákban teljes volt a káosz Madridban és a spanyol főváros körüli tartományban. A város közlekedésében jelentős szerepet játszó M40-es és M30-as körgyűrű szinte minden le-és felhajtóját le kellett zárni a hóban elakadt járművek miatt.

Nem kerülte el a baj Madrid Barajas nemzetközi repülőterét sem, időlegesen nem üzemeltek a le- és felszállópályák. A máskor szupergyors vasutak hálózata is lelassult, Barcelona, Sevilla és Málaga irányába el sem indultak vagy csak nagy késéssel indulhattak a szerelvények.

Az időjárás-előrejelzés pedig egyértelmű volt, az előzetesen megtett intézkedések elvben jónak látszottak - a problémák a gyakorlatban jelentkeztek. A tartományi önkormányzat szakemberei szerint a sószórást már vasárnap délután elkezdték, több mint 6500 munkás, mintegy 800 gép állítólag felkészülten várta a havazást.

Életbe léptették az idei télre elkészített speciális intézkedési tervet, munkához látott az összes érdekelt cég és intézmény képviselőit felvonultató rendkívüli bizottság. Még egy "Hogyan éljünk a hidegben?" című brosúrát is elkészítettek, ebben a helyes téli öltözködésről, a fűtési tudnivalókról, a szellőztetés fontosságáról tettek közzé hasznos ismereteket.

A szakemberek még arra is figyelmeztették a városlakókat, hogy az utcán lassú, megfontolt tempóban haladjanak és semmiképpen ne mulasszák el sapka vagy kalap, sál és kesztyű használatát. Amennyiben autóval indulnának útnak, mindig csak elegendő üzemanyaggal tegyék ezt, és a mobiltelefonjaikat is feltöltve tartsák maguknál. És még egy fontos intelem: az autófűtés ellenére se feledkezzenek meg a meleg kabátról. A hó azonban nem vett tudomást a gondosnak ítélt előkészületekről, esett és bosszantotta a közlekedni vágyókat.

Spanyolországban egyébként alaposan megkeserítette az emberek életét az utóbbi napokban az időjárás. Miközben az előrejelzések szerint a meteorológiai tél a megszokottnál enyhébbnek ígérkezik, a valóság most még mást mutat. Hétfőn az ország 37 körzetében rendeltek el különböző fokozatú készültséget.

Hétfő délutáni adatok szerint hozzávetőleg kétezer kilométernyi közút járhatatlan, 10 tengeri kikötőt kellett bezárni. Azt csak találgatni lehet, hogy mikor áll helyre, vagy egyáltalán helyre áll-e a megszokott időjárási rend.

Mindenesetre azok, akiket december 6. és 8. között a nemzeti ünnepek alatti munkaszünet idején még 20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletben fürdőruhában napoztak a Valencia alatti tengerparton, most alaposan meglepődhettek a néhány nappal ezelőtti havazáson.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órakor Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Az Ukrajinszka Pravda írt Paweł Szota, a lengyel Külügyi Hírszerző Ügynökség (AW) vezetőjének kijelentéseiről. A hírszerzési vezető szerint Moszkva ismételten bevetheti a „kis zöld emberkéket” (ez az elnevezés a Krímben terjedt el, amikor jelöletlen zöld egyenruhás fegyveresek tűntek fel a félszigeten 2014-ben) ezúttal a Balti államokban, hogy tesztelje a NATO reakcióit. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×