Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

"Hölgyeim és uraim, nemsokára képtelenek leszünk megvédeni Önöket"

Országszerte tüntettek a rendőrök Franciaországban. A ritka eseményre azért került sor, mert a közegek szerint folyamatosan csökkenő létszám mellett és romló munkakörülmények között kell dolgozniuk, és elegük van a feletteseik által folytatott "számok politikájából" is, amely egyebek mellett előre kijelölt bírság-kvóta teljesítésére kényszeríti őket.

"Hölgyeim és uraim, nemsokára képtelenek leszünk megvédeni Önöket" - ezekkel a szavakkal osztogatták a helyszíni bírság kiszabásáról szóló nyomtatványokat idéző szórólapjaikat a tiltakozó rendőrök az ország legforgalmasabb közlekedési csomópontjainál, az autópályák fizetőkapuinál, valamint a legnagyobb vasútállomásokon. "Ezúttal nem bírságolunk, hanem a segítségüket kérjük" - mondták a meglepett, de általában megértést tanúsító embereknek a közegek, akik akciójukat az ebédszünetre időzítették, mivel a törvény szerint szolgálatban lévő rendőrnek tilos sztrájkolnia vagy tüntetnie.

Párizsban egyébként a röpke két óra alatt az utcára is kivonultak, és civil ruhában a belügyminisztérium épülete előtt azt skandálták, hogy "Nem bírjuk tovább". Az elromló járőrautókat nem cserélik le, adó-vevő készülékek állandóan meghibásodnak, miközben egyre nagyobb elvárásokat támasztanak velük szemben, melyeket természetesen nem fizetnek meg - sorolták sérelmeiket az egyik legnagyobb rendőrszakszervezet által kezdeményezett megmozdulás résztvevői, akiknek számát egyébként a szervezők kétezerre, a rendőröket felügyelő rendőrök viszont alig nyolcszázra becsülték.

"A rendőrség létszáma jövőre kétezerrel csökken, márpedig az emberhiány miatt a polgároknak már most is órákat kell várakozniuk a rendőrőrsökön, amíg panaszt tehetnek, a kollégáink által teljesített, de a mai napig kifizetetlen túlórák száma pedig meghaladja a 18 milliót" - ecsetelte az állapotokat újságíróknak a szakszervezet egyik képviselője. Alphonse Giovannini úgy vélte, tarthatatlan, hogy az általuk gyakorolt hivatás a mai napig nem számít veszélyes szakmának, holott a rendőrökre nehezedő nyomás következtében évente mintegy ötven kollégájuk követ el öngyilkosságot.

"Nem vagyunk gazdasági vállalkozás" - mondta egy másik szakszervezeti vezető, aki lehetetlen, a rendőrség munkáját akadályozó politikának nevezte azt, hogy feletteseik előre meghatározott számú bírságolást vagy letartóztatást követelnek tőlük. Sérelmeiket egy petíció formájában a belügyminiszterhez is eljuttatták, és abban arra figyelmeztették Brice Hortefeux-t, hogy ha nem keres sürgősen megoldást a problémákra, úgy a jövőben drasztikusabb megmozdulásokra is számíthat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×