2005. december 22. 11:10 Hétszázmillióval emelkedik az OTKA kerete Jövőre 700 millió forinttal emelkedik az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok kerete - jelentette be a gazdasági miniszter.
2005. december 21. 21:50 Sikeres volt a teherűrhajó fellövése Sikeresen levált a hordozórakétáról a szerda este a kazahsztáni Bajkonurból felbocsátott Progressz teherűrhajó, amely a tervezett pályán folytatja útját a Nemzetközi Űrállomás felé.
2005. december 21. 21:12 Több pénz juthat a kutatás-fejlesztésre A kutatók miniszterelnökhöz írt nyílt levelére reagálva a kormány jövőre 700 millió forintot különít el az alapkutatásokra - mondta a Gazdasági Minisztérium szóvivője az Index internetes portálnak.
2005. december 20. 18:12 Űrszondát indít a Plútóhoz a NASA Űrszondát indít a Plútóhoz az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A szondát, amelyet Új Látóhatár névre kereszteltek, legkorábban január 17-én bocsátják fel.
2005. december 20. 13:10 Alapkutatások: pénzre várva Az akadémikusok egyelőre nem kaptak választ a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek küldött, csaknem 2500 kutató által aláírt nyílt levelükre, amelyben az alapkutatásokra fordítható költségvetési forrás emelését szorgalmazva.
2005. december 20. 10:27 A passzív dohányzás vakságot okozhat Az angliai Cambridge Egyetem kutatása szerint a dohányzás növeli a vakság kockázatát. Öt év együttélés egy dohányossal megduplázza, míg az aktív dohányzás háromszorosára növeli az időskori látásvesztés lehetőségét - írja a BBC brit közszolgálati médium.
2005. december 16. 14:40 Megnyílt a Jövő Háza a Millenáris Parkban December 16-tól látogatható a Jövő Háza Budapesten, a Millenáris Parkban. Az informatikai miniszter szerint az új intézmény színes, interaktív módon hozza közelebb a tudomány és a technika legfrissebb vívmányait az emberekhez.
2005. december 16. 11:48 Ismét vitatják Darwin tanait Amerikában Az amerikai Atlantában másodfokon dúl a jogi csata arról, hogy a Darwin evolúciós tanát (is) bemutató biológiakönyvre indokolt volt-e felragasztani a figyelmeztető jelzést, hogy ez csak egy elmélet, amelyet kritikusan kell megközelíteni.
2005. december 16. 08:02 Az idei volt a legmelegebb év Brit tudósok szerint 2005 volt az északi féltekén a legmelegebb év a rendszeres megfigyelések bevezetése óta. Globálisan 1998 után a második helyet foglalja el az idei év - írja a BBC brit közszolgálati médium. A szakemberek úgy vélik, ez a globális felmelegedés újabb bizonyítéka.
2005. december 15. 21:02 Magyar tudósok panteonja Lágymányoson Magyar tudósok panteonja és Nobel-díjasok múzeuma épül Budapesten, a lágymányosi egyetemvárosban. Szimbolikus alapkőletételként márványtáblát avattak az ELTE Természettudományi Karának aulájában, Bolyai János születésnapja alkalmából.
2005. december 15. 09:16 A Wikipédia szinte egyenlő értékű a Britannicával A Nature tudományos folyóirat tanulmánya arra a meglepő következtetésre jutott, hogy a Wikipédia internetes enciklopédia szinte ugyanolyan megbízható, mint a patinás Encyclopaedia Britannica.
2005. december 14. 10:56 Önmegsemmisítő SMS A brit Staellium cég önmegsemmisítő SMS-szolgáltatást kínál azoknak, akik úgy szeretnének üzenetet küldeni, hogy az a fogadó készülékén ne maradjon meg, esetleg bizonyítéknak.
2005. december 14. 09:17 A magyar média távolodik a Nyugattól A magyar média markánsan távolodik a nyugati trendektől, és ez már a nemzeti versenyképességet is veszélyezteti - állapította meg a Magyar médiahelyzet című könyv egyik szerkesztője az InfoRádióban.
2005. december 14. 07:57 Expedíció indult a Déli-sarkra Elindult a Déli-sarkvidékre a Humboldt nevű perui kutatóhajó, hogy az Antarktisz időjárás-módosító hatásait vizsgálja.
2005. december 13. 20:37 Isztambul is európai kulturális főváros szeretne lenni 2010-ben Isztambul benyújtotta jelentkezését a 2010-es Európa kulturális fővárosa címre.
2005. december 11. 10:04 Átadták a Nobel-díjakat Stockholmban átadták a tudományos és irodalmi Nobel-díjakat a tíz kitüntetettnek. Harold Pinter angol drámaíró irodalmi Nobel-díját betegsége miatt kiadója vette át.
2005. december 9. 09:26 Elkészült Európa légszennyezettségi térképe Holland tudósok olyan térképet készítenek, amely pontosan mutatja az Európa fölötti légszennyezettség mértékét. Az első képek szerint a metropoliszok és az ipari központok a legszennyezettebbek, Magyarországon nincs kiemelkedően szennyezett terület.
2005. december 9. 07:27 Végrehajthatják a kiotói jegyzőkönyvet A magyar környezetvédelmi miniszter szerint nincs akadálya a kiotói jegyzőkönyv végrehajtásának. Persányi Miklós a kanadai Montreálban zajló 11. klímakonferencia miniszteri ülése után az InfoRádióban elmondta: egyetértettek a Marrákesben elfogadott alapelvekről.
2005. december 8. 15:16 Kanada meghosszabbítaná a kiotói egyezményt Kanada a káros anyagok kibocsátását korlátozó kiotói egyezmény meghosszabbítására tett javaslatot a montreáli klímakonferencián.
2005. december 8. 09:40 Cukorbetegség ujjlenyomat alapján Amerikai kutatók szerint az ujjlenyomat alapján megállapítható a cukorbetegségre való hajlam. A magyarázat szerint az ujjlenyomat egyidőben alakul ki a magzatban a belső szervek többségével.