A maszkok eltűntek, a lezárások emlékké fakultak, de a járvány nem múlt el nyomtalanul. Nem a kórtermekben, hanem a fejekben hagyta ott a legmaradandóbb lenyomatát. Horváth Dávid, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza friss tanulmányában amellett érvel: a COVID–19 nem csupán egészségügyi válság volt, hanem egy globális kognitív hadszíntér is, ahol a nagyhatalmi szereplők élesben tesztelték a „fegyvernek minősülő kommunikáció” legújabb eszközeit.

A kutatás szerint a pandémia alatt alkalmazott információs műveletek nem értek véget a járvánnyal. Beépültek a politikai és közéleti nyelvbe. A vészhelyzeti retorika, amely korábban a lezárásokat és a rendkívüli intézkedéseket kísérte, ma gazdasági döntéseknél, kampányüzeneteknél és geopolitikai konfliktusok értelmezésénél is visszaköszön. Az állandó készenléti állapot, a „most dől el minden” hangulat azt eredményezi, hogy sokan kevésbé kérdőjelezik meg a gyors, radikális lépéseket.

A karantén alatt felerősödött online jelenlét olyan információs buborékokat hozott létre, amelyek önmagukat erősítik.

Amit sok ismerőstől látunk visszaköszönni, az gyakran nem spontán véleményhullám, hanem összehangolt hálózatok eredménye. A tanulmány részletesen foglalkozik azokkal a technikákkal, amelyek során egy állítás több közvetítőn keresztül „megtisztul”, mire a fősodrú nyilvánosságba érkezik – így válik nehezen visszakövethetővé, ki és milyen szándékkal indította útjára.

Bizalomhiány

Mindez hosszú távon az intézményekbe vetett bizalmat is aláásta. A járvány alatt tapasztalt ellentmondásos üzenetek nem feltétlenül azt érték el, hogy az emberek elhiggyék a hazugságokat, hanem azt, hogy elbizonytalanodjanak: egyáltalán kinek lehet hinni.

A döntési fáradtság, a folyamatos mérlegelés terhe sokakat arra vezet, hogy inkább elforduljanak a közélettől, vagy ösztönből reagáljanak.

A félelem és a bizonytalanság közben politikai mozgatórugóvá vált. A járvány alatt berögzült reflex – „oszd meg gyorsan, hátha fontos” – ma más témákban működik tovább. Egyetlen pulzusemelő mondat elég ahhoz, hogy elinduljon a kommentháború, a megosztás, a digitális pörgés. A hírfolyam nem megnyugtat, hanem folyamatos készenlétben tart.

Belemegyünk az adatgyűjtésbe

A kutatás arra is rámutat, hogy a rendkívüli helyzetben bevezetett digitális ellenőrzési és adatkezelési megoldások társadalmi elfogadottsága új mércét teremtett. Ami egyszer „ideiglenes” volt, az később könnyebben válik általánossá. Ha egy válságban természetesnek tűnik az adatgyűjtés és a beléptetés, akkor békeidőben is kisebb az ellenállás a hasonló megoldásokkal szemben.

Egyértelmű politikai vetület

A nagyhatalmi narratívák hatása a belpolitikában is megjelent. Az „ők” és „mi” logikája, az ellenségképek gyártása egyre gyakrabban idegen érdekek kiszolgálójaként ábrázolja a politikai ellenfeleket. Ezzel párhuzamosan átalakult a szuverenitásról való gondolkodás is. A járvány idején mindenki hirtelen figyelni kezdte, honnan jön a maszk, a vakcina, a gyógyszer. Ez a szemlélet mára energiára, ellátási láncokra és technológiai függőségekre terjedt át – a kampányok egyik központi témájává válva.

Horváth Dávid szerint a Covid volt a főpróba. Ami ott működött, ma a konfliktusokban és a politikai kommunikációban alapértelmezett eszköztárrá vált. Egy olyan világ felé mutat, ahol könnyen kialakul az érzés:

„mindenki hazudik, semmi sem biztos”.

Ez pedig nemcsak a közéletet, hanem a mindennapi információfogyasztásunkat is formálja.

A tanulmány, amely „A Covid–19-válság szerepe a fegyvernek minősülő kommunikáció új dimenzióinak kialakulásában” címmel jelent meg a Lélektan és Hadviselés interdiszciplináris folyóiratban, arra figyelmeztet: a járvány véget ért, de a fejünkben zajló hadviselés tovább tart.