Infostart.hu
eur:
386.64
usd:
330.82
bux:
116427.29
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Pixabay

Döbbenetes tudományos felfedezés a zsiráfról

Nem egy, hanem négy különböző zsiráffaj létezik Afrikában a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature, IUCN) csütörtökön közzétett, új genetikai kutatásokra hivatkozó elemzése szerint, amelyben kiemelték, hogy a felfedezés segítségével a zsiráfok védelme is hatékonyabbá válhat.

Eddig úgy tartották, hogy a zsiráfok egyetlen fajt alkotnak, bár kilenc alfajukat különböztették meg.

Michael Brown, a kutatást vezető tudományos munkatárs a sajtónak elmondta, korábban már megjelentek fontos, a négy faj közötti különbségekről szóló tanulmányok, kiemelve, a különböző zsiráfok megnevezése azért fontos, mert "minden fajnak más a populációmérete, más a veszélyeztetettségi fokozata és a védelmi igénye; nem lehet őket egy kalap alá venni".

Stuart Pimm, a Duke Egyetem ökológusa, aki nem vett részt az elemzésben úgy vélte, nagyon fontos figyelembe venni a négy fajt, és ez a döntés "már régóta esedékes volt".

Míg korábban a kutatók a zsiráfok foltjait vizsgálták, az új módszerek során a genetikai adatok kiterjedt elemzése, a jelentős anatómiai különbségek, például a koponya alakja került a kutatások középpontjába. Ez utóbbival kapcsolatban kitérnek arra is, hogy a zsiráfok homlokán kiálló szarvak valójában a koponyából kiálló állandó csontos kiemelkedések, amelyek eltérnek a szarvasok évente hulló agancsaitól.

Stephanie Fennessy, a zsiráfok megőrzését céljául kitűző Giraffe Conservation Foundation nevű alapítvány munkatársa elmondta, hogy az utóbbi 20 évben több mint 2000 zsiráftól gyűjtöttek genetikai mintákat Afrika-szerte, hogy tanulmányozzák a különbségeket.

A kutatást nagy mértékben segítette az is, hogy

míg régebben több tízezer dollárba került egy genom szekvenálása, a technológiai fejlődésnek köszönhetően a költségek körülbelül 100 dollárra csökkentek.

Az alapítvány felhívta a figyelmet, hogy a fajok közül a Kongói Demokratikus Köztársaság egyes vidékein, Dél-Szudánban és a Közép-afrikai Köztársaságban előforduló - északi zsiráf (Giraffa camelopardis) az egyik leginkább veszélyben lévő nagyemlősfaj a világon a politikai instabilitás és az orvvadászat miatt: csak 7000 egyed maradt a vadonban.

"Ha nem minden zsiráf egyforma, akkor mindegyiket külön-külön kell védenünk" - szögezte le.

A déli zsiráfok (G. giraffa) a legnépesebb faj, körülbelül 69 000 példány él belőlük Afrikában. A vadonban körülbelül 21 000 recés zsiráf (G. reticulata) és 44 000 maszáj zsiráf (G. tippelkirschi) van az alapítvány adatai szerint. Az utóbbiakat, amelyek Kenyában és Tanzániában élnek, főleg élőhelyük elvesztése veszélyezteti a szavanna legelőkké és szántóföldekké alakítása miatt.

Afrikában a zsiráfok száma 1985 és 2015 között mintegy 40 százalékkal csökkent.

Az új rendszertani besorolás a korábbi kilenc közül hetet ismer el három zsiráffaj alfajaként.

Címlapról ajánljuk
Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Olyan esetük is volt, hogy a mentős törte el a lábát, mert elcsúszott a jégen: kitart a sarkvidéki hideg, lefagytak az utak, és újra jön az ónos eső. Ilyenkor a mentőknek is több a munkájuk a szokásosnál – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×