Sok űrhajós, missziójukról visszatérve a Nemzetközi Űrállomásra egy kellemetlen mellékhatást vett észre: romlott a látásuk. Az egyre gyakoribb jelenség miatt (a hosszabb küldetéseken részt vevő űrhajósok 70 százalékát érinti) a NASA tudósai utánajártak, miért befolyásolja a súlytalanság a látásunkat.
Legelőször Sarah Johnson vette észre az ISS fedélzetén, hogy hat hónapos ott-tartózkodását követően a korábban kristálytiszta szöveget elmosódva látta. Más űrhajósok is számoltak be a Földre való visszatérésük után különféle olvasási nehézségekről, homályos távoli látásról, vagy éppen vizuális változásukról – ezek a tünetek pedig még évekig fennmaradtak náluk.
Ez az állapot nem más, mint a Spaceflight Associated Neuro-Ocular Syndrome (SANS), mely a hosszú időtartamú űrmissziók egyik legsürgetőbb egészségügyi problémájává vált, ugyanis az izomgyengeséggel vagy utazási betegséggel ellentétben a látásváltozás maradandó is lehet.
„Meg kell értenünk, hogy ezek a változások stabilizálódnak-e, vagy idővel tovább romlanak. Egy súlyosan károsodott látással rendelkező űrhajós veszélyeztethet egy egész Mars-küldetést” – idézi Michael Roberts, a NASA látáskutatásának vezetője szavait az Index.
Roberts és csapata számos olyan megoldást is fejlesztenek, amelyek segíthetnek a normális keringés fenntartásában. Ilyen többek között a speciális kontaktlencse, a folyadéknyomást csökkentő gyógyszerek, vagy különféle edzési protokollok. De tesztelés alatt áll egy VIIP-kamrának (Visual Impairment Intracranial Pressure) nevezett eszköz is, ami a Földhöz hasonló nyomásviszonyokat szimulál a szem számára.
A Universe Today cikkében arról is értekezik, hogy ez a kutatás nem csak az űrhajósok számára lehet hasznos, olyan betegségek kezelésében is áttörést hozhat, mint a glaukóma vagy a koponyán belüli magas vérnyomás.







