Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
325.95
bux:
144715.18
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash.com

Az Apple is nekifut: régóta várt funkció érkezhet az idén

Még idén megkaphatják megkaphatják az almás cég fülesei a frissítést.

A Bloomberg beszámolója szerint az Apple egy régóta várt, új AirPods funkció bevezetését tervezi, melynek köszönhetően a fülhallgató képes lenne élőben lefordítani a beszélgetéseinket egy másik nyelvre – szúrta ki a 24.hu.

A funkció az AirPods szoftverfrissítésének részeként jelenhet meg, még ebben az évben, és várhatóan az iOS 19-es mobil operációs rendszerhez lesz kötve annak használata. Mark Gurman szakíró megjegyezte, a funkció segíthet lefordítani egy beszélgetést például spanyolról angolra, de kezdetben minden bizonnyal limitálva lesz az elérhető nyelvek száma.

A hazai felhasználóknak, csakúgy mint az Apple Intelligence esetében, bizonyára várnia kell majd a megjelenés után, mire magyar nyelven is elérhető lesz a funkció.

A lap megjegyzi, hogy a rivális Google fülese, a Pixel Buds már évek óta rendelkezik ezzel a képességgel. Más cégek, mint például a Meta és a Humane, szintén megpróbálkoztak az élő fordítással, az eredmények azonban nem voltak épp meggyőzőek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×