Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Betsie Van der Meer/Getty Images

Élete felé előtt megtudhatja, hogy meddig él majd

A kutatók egy vérvizsgálati módszert is kidolgoztak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak.

A Pittsburgh-i Egyetem kutatócsoportja olyan véralapú markereket fedezett fel, amelyek feltárhatják a biológiai életkort, és segíthetnek az öregedéssel előálló különféle egészségügyi problémák kezelésében – írja a ScienceAlert alapján az Index.

A kutatók 196 idős felnőttet két csoportra osztottak: az egyikben 75 éves vagy annál idősebb egészséges önkéntesek voltak, a másikban 65–75 év közötti alanyok, akik kronológiai koruknál rosszabb állapotban voltak. Az egészségesek simán mentek fel a lépcsőn, és 15 percig pihenés nélkül is tudtak sétálni, de a gyorsan öregedő, gyengébb egészségügyi állapotban lévőknek minden tevékenység közben szünetet kellett tartaniuk.

A kutatók ezek után különböző metabolitokat kerestek, a szervezetben a biológiai folyamatok következtében visszamaradt kis molekulákat. 25 ilyet azonosítottak.

A molekuláknak ezt a csoportját Healthy Aging Metabolic (HAM) indexnek nevezték el. Három olyan metabolitot sikerült meghatározni, amelyek különösen fontosak a biológiai öregedés gyorsulásában. Ahogy az egyik kutató elmondta, a jó hír az, hogy képesek vagyunk befolyásolni őket életmódunkkal, például étrendünkkel, környezetünkkel.

A HAM-index 68 százalékos pontosságúnak bizonyult a biológiai életkor meghatározásában, és további kutatásokkal egy vérvizsgálat kidolgozása is járható út lehet a biológiai életkor gyors és egyszerű felméréséhez.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×