Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
325.72
bux:
143086.79
2026. november 6. péntek Lénárd
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András (b-j) űrhajósjelöltek a  HUNOR - Magyar Űrhajós Program sajtótájékoztatóján 2023. március 7-én. A négy jelölt közül egy valaki közel egy hónapos küldetésen vesz majd részt, döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.
Nyitókép: KKM

Így áll most a magyar űrhajósjelöltek kiképzése

Hamarosan az Egyesült Államokba utazik a négy kiválasztott, akik közül egy vehet majd részt az űrutazáson.

A Hunor programban már mintegy éve tart a három mérnök és egy orvos kiképzése, annak érdekében, hogy várhatóan a jövő év elején egyikük felmehessen a Nemzetközi Űrállomásra, és ott tudományos kísérleteket végezhessen. A csapat hamarosan az űrhajósképzés fellegvárába, az Amerikai Egyesült Államokba utazik, ott folytatódik majd a jelöltek továbbképzése – írja a hirado.hu.

A Hunor program magyar űrhajós jelöltjei, Szakály András repülőipari tervezőmérnök, Kapu Tibor fejlesztőmérnök, Schlégl Ádám ortopédsebész továbbá Cserényi Gyula villamosmérnök első kézből szolgáltak friss információkkal kiképzésükről.

„A körülmények nagyon gyorsan és folyamatosan változnak ugyanúgy fönt, mint a küldetés során. Most adódott egy olyan lehetőség a program során, hogy nem kellett két embert kiválasztani, hanem mind a négyen mehetünk tovább, megkaphatjuk a harmadik fázis kiképzési elemeit” – mondta Schlégl Ádám.

Ennek a fázisnak az a lényege hogy már egyre inkább szakmaspecifikusabb ismereteket szerezzenek meg, például megismerhetik az ISS létfenntartó rendszereit, továbbá bekapcsolódhatnak a kutatás-fejlesztési folyamatokba és gyakorolhatják az elvégzendő kísérleteket.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×