Infostart.hu
eur:
379.59
usd:
321.54
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Heart surrounded by man and womans hand
Nyitókép: takasuu/Getty Images

Újfajta eszköz segíthet a szívbeteg kisgyerekeken

A korábban használt, a vérkeringés javítását szolgáló értágító csövecskéket idővel ki kellett cserélni.

A korábbi módszer elkerülhetetlenné tette, hogy később nyitott szívműtét során cseréljék ki a stentet a gyerekek szívében: a négyéves Jake Schumacher is egyike azoknak a gyerekeknek, akik elsőként élvezhetik a testükkel együtt növekvő stentek előnyeit.

A fiú veleszületett szívbetegséggel él, már öt hónaposan műtötték emiatt, de ismételt beavatkozásra is szüksége volt. A szülei a CBS News-nak beszéltek arról, hogy műtét előtt nem sokkal a beleegyezésüket kérték egy újfajta eljáráshoz.

A stent ebben a kísérleti módszerben együtt nő a gyermekkel.

Az eszköz, mely a Minima stent névre hallgat, az első kifejezetten csecsemők és kisgyermekek részére kifejlesztett művi értágító, amely jelentősen csökkenti egy későbbi nagy műtét szükségességét.

Eddig négy kórház tíz páciense kapta meg ezt az eszközt, amely Dor Markush gyermekkardiológus szerint megváltoztatja a gyermekkori szívbetegséghez való hozzáállást.

"A féléves kontrolloknál minden rendben volt a stentekkel. Az eredeti szűkületek 100 százalékos enyhülését tapasztaltuk, és nem voltak súlyos mellékhatások" – fogalmazott.

Jake kilenc hónapja kapta meg az újfajta értágítót: azóta taekwondózik és hamarosan hokizni is elkezd.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×