Jóval több aszteroidával ütközött 3,5-2,5 milliárd évvel ezelőtt a korai Föld, abban az időszakban a becsapódások száma tízszer több lehetett az eddig feltételezettnél - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely szerint ez a magas ütközési szám lassította az oxigén felhalmozódását a légkörben.

A Nature Geoscience című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmány szerzői ősi aszteroidamaradványokat vizsgáltak és modellezték becsapódásuk hatásait. Ezek az új modellek segítik a tudósokat abban, hogy pontosabban megértsék, mikor kezdett a bolygónk olyan Földdé válni, amilyennek ma ismerjük - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

"A kötetlen oxigén a légkörben létfontosságú minden élőlény számára, amely légzéssel termel energiát. Az oxigén légköri felhalmozódása nélkül valószínűleg nem léteznénk" - mondta Nadja Drabon, a Harvard Egyetem föld és bolygótudományi kutatója.

A magasabb becsapódási szám azt jelzi, hogy a bolygó nagyjából minden 15 millió évben ütközött aszteroidával.

A kutatók ősi bizonyítékokat, úgynevezett becsapódási gömböket elemeztek, amelyek akkor formálódtak, amikor egy nagy aszteroida vagy üstökös összeütközött a bolygóval. Az ütközésből felszabaduló energia a földkéreg kőzetét megolvasztotta és elpárologtatta. A megolvadt kőzet kicsiny gömbjei újra megszilárdultak, visszahullottak a Földre homokméretű részecskeként és visszaágyazódtak a földkéregbe. Ezeket az ősi jellemzőket nehéz megtalálni, mivel igen keskeny rétegeket formálnak a kőzetekben.

Az elmúlt néhány évben azonban bizonyítékot találtunk számos olyan becsapódásra, amelyekről korábban nem tudtunk

- magyarázta Drabon.

Ezek az új becsapódási gömbrétegek növelték a korai Földdel való eddig ismert ütközések számát. Ez tette lehetővé, hogy a kutatók frissítsék az ütközési modelleket, és kiderítsék, hogy alábecsülték az aszteroidabecsapódások számát.

Ezután modellezték azt, miként hatottak a becsapódások a légkörre. Azt találták, hogy egy kilenc kilométernél nagyobb égitesttel való ütközés halmozott hatása oxigéncsökkenést eredményez, mivel kivonja az oxigén többségét a légkörből.

Megállapításuk egyezik azokkal a geológiai feljegyzésekkel, amelyek azt mutatják, hogy a légkör oxigénszintje változott ugyan, de viszonylag alacsony volt a korai archaikumban. A Föld felszínén található legrégebbi kőzetek nagy része az archaikumból (négymilliárd - két és félmilliárd évvel ezelőttről) származik. Ilyen kőzetek ismertek Grönlandról, a Kanadai-pajzsból, Nyugat-Ausztráliából és Dél-Afrikából. Az első kontinensek is az archaikum alatt alakultak ki.