Infostart.hu
eur:
366.23
usd:
321.84
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
2019. június 25-én készült kép egy szudáni kisfiúról egy segélyelosztóhelyen az északnyugat-kenyai Kakuma menekülttáborban. A Kakuma a világ legnagyobb menekülttábora, ahova az elmúlt években több tízezren érkeztek a környező országokból, Dél-Szudánból, Ugandából, Tanzániából, Burundiból és Malawiból. Az ENSZ Világélelmezési Program (WFP) nevű segélyszervezetének jelentése szerint a Kakuma táborban és a szomszédos Kalobeyei táborban élő, több mint 180 ezer menekült több mint 10 százaléka szenvedett akut alultápláltságban 2017-ben.
Nyitókép: MTI/EPA/Kurokava Dai

Összefüggés van az elfogyasztott élelmiszerek és a koronavírus-fertőzés lefolyása között

Afrika példája világított rá, milyen nagy szerepe lehet a koronavírus-fertőzéssel való megküzdésben annak, milyen élelmiszereket fogyasztunk: egy bizonyos típusú alultápláltság csökkentheti a citokinvihar kialakulásának esélyét.

A pandémia kezdetén sokan kongattak vészharangokat azzal kapcsolatosan, hogy Afrikán milyen vehemenciával vonul majd végig a járvány: 300 ezer-3,3 millió közti halálos áldozattal számoltak a korai ENSZ-becslések, míg a WHO 190 ezer halottat jósolt a járvány első évére. Ezeket azonban nem igazolta az élet: 2021 áprilisáig 120 ezer alatt maradt a halálos áldozatok száma, ami természetesen igen jelentős, mégis elmarad az előre vetítettől – írja a MedicalXpress.

Lehetséges magyarázatok

Több teória is létezik, amely ezt a jelenséget megmagyarázná. Az első szerint relatív fiatal a kontinens lakossága, a fiatalokra pedig kisebb veszélyt jelent a betegség. A másik szerint az afrikaiak keresztimmunitással rendelkezhetnek más koronavírusok kapcsán, de bizonyos gyermekkori oltásokra és az alacsony népsűrűségre is érkeztek voksok a jelenség kapcsán.

Egy friss kutatás a táplálkozás irányából igyekszik megközelíteni a kérdést:

a kutatók olyan alultápláltságra összpontosítottak, amely leptinhiányhoz vezet, ilyen a megfelelő kalóriabevitel ellenére az étkezési fehérje hiánya.

A fehérje-alultápláltság globális probléma, amely míg Ázsiában csökkenőben van, addig az afrikai nemzetek folyamatos növekedésről számoltak be. Az alultápláltság okozta leptinhiány biztosan nem védi meg az embert a koronavírus-fertőzéstől, de azt feltételezik, hogy ez a hiány ellensúlyozhatja a betegséggel járó túlzott gyulladás okozta károkat.

A citokinokra hat

A leptin növeli a szervezet gyulladásos citokinekre adott válaszát: a túlsúlyos koronavírusos betegeknél általában magasabb a leptinszint, ami pedig a betegség súlyos lefolyásához társul általában. Így a leptin immunrendszerre gyakorolt hatása és a betegség progressziójával és súlyosságával való összefüggése

értékes biomarkerré teheti a leptint

a megbetegedés kimenetelének előrejelzésében.

A kiegyensúlyozott táplálkozású emberek immunrendszere citokinek felszabadításával reagál a fertőzésekre: ezek a jelzőmolekulák arra utasítják az immunrendszert, hogy támadja meg a behatoló mikrobákat, ami leggyakrabban gyulladással jár. Amikor a betolakodó mikrobák kiürülnek a szervezetből, a gyulladás megszűnik, a szervezet visszatér a normális működéshez. Sok súlyos koronavírusos esetben az immunrendszer citokinok hullámát termeli, úgynevezett citokinvihart hoz létre. Ez hosszan tartó gyulladásos választ okoz, amely több kárt okoz, mint hasznot, mivel megtámadja a saját szerveket.

Az alacsony leptinszintű emberek szervezetében ugyanakkor kevesebb gyulladáskeltő és több gyulladáscsökkentő citokin termelődik, ami befolyásolja a fertőzés lefolyását.

Magyarázatként szolgálhat

Az is lehetséges, hogy ez a gyulladáscsökkentő válasz elfedheti a vírussal fertőzött alultáplált emberek tüneteit. Úgy tűnhet, hogy inkább megfázásban vagy influenzában szenvednek, amitől a koronavírus-fertőzések valódi számát alábecsülhetik. Mindez megmagyarázhatja, miért követel kevesebb áldozatot a koronavírus Afrikában annál, mint amire számíthattunk.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×