Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Jövőre működhet az új magyar szuperszámítógép

A kapacitást megtízszerezik a Komondorhoz.

A tervek szerint egy év múlva már teljes kapacitással működhet az új szuperszámítógép (HPC) Magyarországon - jelentette ki Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke.

A Világgazdaságban megjelent interjúban hozzátette: a beruházás révén Magyarország ismét a világ élvonalába kerülhet a szuperszámítógép-infrastruktúra teljesítményével. A fejlesztés két lépcsőben valósul meg, összköltsége 5,8 milliárd forint lesz.

Szijártó Zoltán elmondta: "Partnerünkkel, a Debreceni Egyetemmel már tíz éve működünk együtt, ezért a következő HPC-t is az erre a célra kialakított debreceni HPC-központban helyezzük el. Mivel azonban a kapacitást megtízszerezzük, komoly energetikai és gépészeti fejlesztésekre van szükség, a gépterem kapacitása ugyanis 1,3 megawatt lesz."

A HPC fontosságát hangsúlyozva az elnök kijelentette: "Gondoljunk csak a Covid-19-járvány egészségügyi kihívásaira. Teljesen egyértelmű, hogy szuperszámítógépek nélkül nem lehetett volna ilyen gyorsan kifejleszteni a vakcinákat, és az egyes mutációk megjelenésének hatását sem lehetett volna villámgyorsan jelezni. És ez csak az egészségügy egy szűk, bár jelenleg talán a legfontosabb területe, ahol hasznosul a HPC" - mutatott rá.

Emlékeztetett Szijártó Zoltán arra is, hogy a KIFÜ pillanatnyilag hat szupergépet üzemeltet, amelyek Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden találhatók. A most aktuális 500-as "világranglistát" figyelembe véve a KIFÜ Komondor nevű szupergépe a 60. hely körül helyezkedik majd el.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×