Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
317.05
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Pxhere

Eddig már 2,3 Celsius-fokos melegedést hoztunk össze

A már a levegőben lévő szén-dioxid miatt nagyjából 2,3 Celsius-fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest amerikai és kínai kutatók szerint, akik a Nature Climate Change című folyóiratban publikálták tanulmányukat.

A Texasi A&M Egyetem klímakutatója, Andrew Dessler és a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumnál (LLNL), valamint a kínai Nankingi Egyetemen dolgozó kollégái úgy számították ki az úgynevezett "büntető" - vagyis a már kibocsátott üvegházhatású gázok miatt mindenképpen bekövetkező - melegedés mértékét, hogy figyelembe vették, hogy a bolygó egyes területei eltérő ütemben melegszenek és azok a térségek, amelyek eddig nem melegedtek gyorsan, előbb-utóbb behozzák a lemaradásukat.

A szakember szerint azonban az, hogy a melegedés mértéke meghaladja a nemzetközi célkitűzéseket - vagyis a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartását az iparosodás előtti szinthez képest -, nem jelenti, hogy az emberiség elvesztette a harcot a globális felmelegedéssel szemben.

Amennyiben sikerül belátható időn belül elérni a zéró szén-dioxid-kibocsátást, akkor a 2 Celsius-fokos globális melegedést sikerülhet évszázadokra kitolni, elegendő időt biztosítva az emberiségnek az alkalmazkodáshoz.

"A melegedés üteme teszi az éghajlatváltozást annyira szörnyűvé. Ha 100 ezer év alatt kell hozzászoknunk néhány Celsius-fok melegedéshez, az nem jelentene akkora problémát. Azzal megbirkóznánk. Ám ugyanennyi emelkedés száz év alatt, már nagyon rossz lenne" - jegyezte meg Dessler.

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×