Infostart.hu
eur:
390.57
usd:
331.05
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
2020. november 9-én közreadott kép a Pfizer multinacionális gyógyszergyártó cég logójáról a vállalat New York-i székházában 2015. november 23-án. A  Pfizer és a német Biontech közös közleménye szerint kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag a koronavírus ellen, miután befejezték a vakcinával végzett klinikai kísérletek utolsó, harmadik fázisát. Azonban felhívják a figyelmet, hogy ez nem jelenti még azt, hogy küszöbön áll a vakcina tömeges, kereskedelmi forgalmazása.
Nyitókép: MTI/AP/Mark Lennihan

Pfizer-vakcina: Nagy-Britanniában már a jövő héten olthatnak

Az Egyesült Királyság lehet az első nyugati ország, amely koronavírus-vakcinát engedélyez: gyors eljárásra készülnek, bármelyik nap megérkezhet már a hatósági jóváhagyás.

Felpöröghet a koronavírus elleni oltások engedélyeztetésének folyamata: még a héten várható, hogy Nagy-Britanniában zöld utat kap a Pfizer vakcinája, az Amerikai Egyesült Államokban pedig a jövő hét közepe tájára jelezték elő ugyanezt a hatóságok a Financial Times cikke szerint. Ezzel Nagy-Britannia lesz az első nyugati ország, amely a Covid-19 elleni oltást engedélyez: a Szputnyik V vakcinának augusztusban már engedélyt adott a fejlesztő Oroszország, de azt a harmadik klinikai fázisú kísérletek eredményei előtt tette meg, nagy létszámú önkéntesekkel folytatott tesztek nélkül.

A Mikulás elhozza az oltást

A BioNTech és a Pfizer vakcinájából akár már december hetedikén beadhatják az első adagokat Nagy-Britanniában. A gyártó korábbi ígérete szerint az engedély kiadását követően órákon belül megkezdik az oltóanyag kiszállítását. Az ország eddig 40 millió adagot vásárolt az mRNS-technológiával működő vakcinából. Az engedélyeztetés terén Nagy-Britannia már az uniótól függetlenül járhat el: habár alapesetben december 31-ig még az Európai Gyógyszerügynökség lenne a felelős ezért a feladatért, a szigetország gyógyszereket és egészségügyi termékeket szabályozó ügynöksége vészhelyzet esetén kiadhat ideiglenes engedélyt. A britek élnek is a lehetőséggel, amelyet az AstraZeneca-vakcinánál is alkalmazni fognak.

A Pfizer egyszerre nyújtotta be a vakcina dokumentációját a brit és az uniós ügynökségnek engedélyeztetésre, valamint amerikai, kanadai, japán és ausztrál engedélyezési folyamatot is kezdeményeztek ugyanekkor. Mind a brit, mind az uniós eljárás úgynevezett rolling review, azaz nem szükséges annak megkezdésekor minden dokumentációt benyújtani.

Idősek előnyben

Ez nem azt jelenti, hogy a vészhelyzetre való tekintettel a biztonság szempontja háttérbe szorulna: June Raine, a brit ügynökség vezetője így nyilatkozott.

"Az emberek biztonsága mindig elsődleges szempont. A legmagasabb sztenderdekkel kell dolgoznunk, a biztonság ebben kulcsfontosságú."

A brit egészségügyi szolgálat, az NHS olyan hamar elkezdi majd a vakcinázást, amennyire a biztonságosság szempontja lehetővé teszi. A tervek szerint háziorvosok, NHS működtette kórházak és oltópontok lesznek a vakcinázás helyszínei. Az előzetes információk szerint a szociális otthonok lakói és dolgozói kapják az első adagokat, őket aztán a 80 év fölöttiek, majd az egészségügyi dolgozók követik a sorban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×