Az elmúlt pár évben egyre több ország vezetett be vagy tervez bevezetni a digitális szolgáltatásokat terhelő adókat – írja az rsm.hu posztja.

Az új adónemek tipikusan a digitális szolgáltatók – Google, Facebook, Amazon, Booking – jövedelemforrásainak valamelyikét célozzák meg, például az online hirdetésből származó bevételt, a felhasználói adatok értékesítéséből származó bevételt vagy az online platform biztosításából származó bevételt.

Digitális adó országonként

Íme néhány példa arra, hol jelent meg a szabályozásban a digitális szektor adóztatása már elfogadott, bevezetett vagy hamarosan bevezetendő új adóként.

Az összegzés jól mutatja, hogy az adózás tárgyát képező jövedelemtípusok széles skálán mozognak, ahogy a digitális adó kulcsa is meglehetősen széles sávban változik, jelenleg 2 és 7,5 százalék között.

Az utóbbi pár évben egyre többször merült fel a digitális vállalatokat érintő adóteher aránytalanságának problémája.

* A magyar reklámadó befizetési kötelezettségét 2022. december 31-ig felfüggesztették

A nemzetközi adózási rendszerek ugyan igyekeztek olyan szabályokat bevezetni, amelyek megakadályozzák az adózási szabályok kijátszását, azonban továbbra sincs nemzetközileg egységes álláspont a tekintetben, hogy a digitális gazdaság hatékony és tisztességes adóztatása miként lenne megvalósítható.

Az alapvető probléma, hogy a nemzetközi adóztatás hagyományos szabályai a fizikai jelenléten alapulnak,

melynek értelmében a multinacionális vállalatok a tevékenységük végzése szerinti országban kötelesek társasági adót fizetni. A digitális szektorban megjelenő új technológiák azonban új helyzetet teremtettek. Ezen technológiáknak köszönhetően egy adott vállalkozás által nyújtott szolgáltatás annak digitális jellegéből adódóan nem csak a tevékenység végzésének országában, hanem azon kívül is igénybe vehető. Ebben az esetben a vállalatok azzal szoktak védekezni, hogy a szolgáltatást igénybe vevő országában a szolgáltatást nyújtó vállalat fizikai jelenlétének hiánya miatt nem keletkezhet társasági adófizetési kötelezettség. Ilyenkor tehát a fizikai jelenlét hiányából adódó nyereségek megadóztatása számos esetben elmarad. A digitális szektor esetében az a probléma, hogy nehéz meghatározni, hogy az adóalaphoz kapcsolódó értékteremtés pontosan hol történik, és azt hogyan lehetne mérni.

Ebből adódóan

a tipikusan digitális szolgáltatást nyújtó világcégek nyereségarányosan kevesebbet adóznak, mint a nem digitális piac szereplői.

Ráadásul ezt a kisebb arányú adóterhet is fizikai jelenlétük alapján fizetik és nem ott, ahol hozzáadott értéket teremtenek. Ennek következtében számos ország alacsonyabb adóbevételhez jut a globális digitális szolgáltatást nyújtó vállalatok tevékenysége után, mint ami méltányos lenne.

Hogyan lehet igazságot tenni?

Az érdekkülönbségek ösztönözték mind az EU, mind az OECD tagokat arra, hogy egyes digitális multinacionális vállalatok negatív adóoptimalizációs stratégiái ellen fellépjenek.

Az Európai Bizottság két javaslatot dolgozott ki e tekintetben. Az egyik javaslat arra irányul, hogy lehetőséget biztosítson a tagállamoknak arra, hogy megadóztassák a digitális szolgáltatások során a területükön képződő nyereséget, még akkor is, ha a vállalkozás ott fizikailag nincs jelen. A második javaslat egy újfajta, digitális szolgáltatási adó bevezetéséről szól. A javaslat nem minden tagállam tetszését nyerte el, az Egyesült Államok is ellenvetését fejezte ki és egy esetleges bevezetés esetén ellenlépéseket is kilátásba helyezett.

Az OECD több mint 130 országgal egyeztetett ebben a kérdésben, aminek eredményeképpen olyan javaslatot dolgoztak ki, amely azt szorgalmazza, hogy

a digitális szolgáltató multinacionális vállalatok az általuk fizetendő jövedelemadó egy részét a fogyasztóik fizikai jelenléte szerinti országok részére fizessék meg.

Halásznak a zavarosban

Az eltérő adómérték és alanyi kör, no meg a nemzetközi konszenzus hiánya lehetőséget teremt az adóelkerülésre. Az országonként változó szabályozás a digitális szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nehézséget és bizonytalanságot okoz, illetve pénzügyi adminisztratív terhet is ró az érintett cégekre. Ráadásul ezek az óriásvállalatok nem kívánnak változtatni adófizetési szokásaikon, ezért

a megnövekedett adóterhek jellemzően a fogyasztókat fogják sújtani.

Ezt támasztja alá az is, hogy már Magyarországon is találkozhattunk digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégek által kibocsátott számlán azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben az igénybe vett szolgáltatás a fogyasztó országa szerint különadó-köteles, ezt a fogyasztóra terhelik.

Fontos megemlíteni még azt is, hogy a digitális szolgáltatási adók ellenőrzése és beszedése az adóhatóságok részéről is technikai nehézségekbe ütközhet. Csak a nemzetközi együttműködés és a technológiai eszköztár bővítésével és összehangolásával lehet felvenni a harcot.

Az egységes, világszintű megoldás segítheti elő, hogy az egyes államok hatékonyan léphessenek fel a digitális vállalkozások adóztatása terén, megvalósuljon a tényleges értékteremtés helyén történő adófizetés és ne vándoroljanak el a költségvetési bevételek. Ehhez azonban hosszú távú, globális megegyezésen alapuló modellre van szükség.