Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pixabay.com

Koronavírus: teljesen megváltozhat a kontaktkutatás

Több rövid találkozás is elegendő lehet a megfertőződéshez: egy javítótiszt esete is bizonyította ezt.

Kiterjesztette a szoros kontakt fogalmát az amerikai járványügyi központ, a CDC: a korábbi definíció szerint az tartozott ebbe a kategóriába, aki minimum negyedórát töltött el egy másik személytől számított kevesebb mint hat lábnyi - hozzávetőlegesen 1,9 méternyi - távolságra.

A múlt héten korrigálták a fogalmat,

most már akkor is szoros kontaktusként kezelnek két ember közti viszonyt, ha 24 órán belül több ilyen kis távolságon belüli találkozásból adódik össze a tizenöt perc.

A definícióváltás hatására a kontaktkutatásokba sokkal több embert kell majd bevonni a korábbiaknál, és valószínűsíthető az is, hogy sokkal többen kell majd, hogy karanténba vonuljanak, írja a Guardian.

A változtatás egy esettanulmány eredménye: augusztusban Vermontban egy börtönben figyelték meg azt, hogyan tud a koronavírus terjedni. Egy javítótiszt hat olyan fogvatartottal került kapcsolatba, akiket az egység karanténrészlegébe zártak el. Egyiküknek sem voltak tünetei, mindannyian koronavírustesztjük eredményére vártak. A zárt láncú kamerarendszer felvételeinek tanúsága szerint a javítótiszt mindössze egy-egy percre került két méternél közelebb a fogvatartottakhoz, az egy napon belüli találkozások teljes időtartama azonban tizenöt percre rúgott. Mind a hat fogva tartott pozitív teszteredményt kapott, majd később a javítótiszt is pozitív mintát adott, miközben más lehetséges fertőzésforrással nem találkozott.

Az eset és a megváltoztatott szabályok alapján a CDC még hangsúlyosabban ajánlja a maszk viselését.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×