Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Rövidesen többet megtudhatunk Szulejmánról

Szulejmán Szigetvár melletti sírkomplexumának, zarándokvárosának kutatói két, tudományos alapossággal megírt kötetet és a nyolc éve zajló projekt eredményeit bemutató dokumentumfilmet is a nagyközönség elé tárnak hamarosan - közölte a kutatások pécsi vezetője.

Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora, a kutatások pécsi vezetője elmondta: a Szigetvár-könyvek sorozat első két könyve már kapható az online boltokban, hivatalos bemutatásuk pedig szombaton lesz Szigetváron.

Fodor Pál történész-turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója Turbékról mint Szulejmán szultán türbevárosáról a 16-17. századi oszmán-török források alapján írt, míg a másik könyvben Szulejmán szultán zarándokvárosával ismerteti meg az olvasókat Pap Norbert. Szintén a szombati rendezvényen Élet a türbe árnyékában címmel mutatják be azt a - jövő héttől a közösségi médiában is elérhető - dokumentumfilmet, amely a kutatási projekt eredményeit tárja az érdeklődők elé.

A szakember felidézte: az elmúlt nyolc évben több hazai és nemzetközi tudományos együttműködés keretében folyt a Szigetvár melletti Turbékon a szultán sírkomplexumának kutatása. A szulejmáni türbe és a komplexum más épületei - a dzsámi, a derviskolostor, egy kaszárnya - előkerültek és ezek jellemzőire, funkcióira is fény derült, de kirajzolódtak az erődítmény védművei is. A kutatás egy nagy szakasza tehát lezárult - mondta.

Mindezek ellenére Pap Norbert úgy véli, kutatni és az eredményeket publikálni bőven kínálkozik még lehetőség, tekintve, hogy a négy hektárnál is nagyobb kutatási terület több mint négyötödét még nem vizsgálták.

A professzor ismertetése szerint

a kutatók három további épület nyomaira bukkantak,

és sikerült Turbék polgári és azon belül a keresztény városrészének helyét is azonosítani. A településen még egy további mecset, a források szerint kereskedelmi célokat szolgáló raktárak, a civil lakosság házai, temető, sőt az ott élő katolikus keresztény közösség központjaként szolgáló ház vagy imaház is a kutatók keresési listáján van - közölte.

Pap Norbert szerint az is valószínűnek tűnik, hogy a geofizikai vizsgálatok által feltárt és Mekkára tájolt kisebb épületek legalább egyike szintén türbe, s feltételezik, hogy az 1566-os ostrom alatt elhunyt egyik sehidnek, azaz török mártírnak épülhetett.

Pap Norbert reményét fejezte ki, hogy a páratlan műemlékegyüttest a jövőben muzeális formában mutathatják be.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×