Infostart.hu
eur:
356.12
usd:
312.02
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Idős szemtanúkat keresnek

Az 1938 és 1941 közötti országgyarapítások, azaz az első világháború után Magyarországtól elcsatolt területek visszavételének ma is élő szemtanúit keresi most induló projektje során a várpalotai Trianon Múzeum.

Szabó Pál Csaba igazgató az MTI-nek elmondta: nevében mutatja meg lényegét a 23 óra 59 perc projekt, hiszen talán napjainkban van az utolsó pillanat, amikor még szóra bírhatók azok, akik látták a magyar csapatok bevonulását a Felvidékre, Kárpátaljára, Észak-Erdélybe vagy a Délvidékre.

A Trianon Múzeum megkettőzött erővel és figyelemmel készül a sorsfordító, nagy magyar történelmi események következő években esedékes évfordulóira. Jövőre az első világháború befejezése, majd a következő évben a történelmi Magyarország elbukása, 2020-ban pedig a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója ad számos lehetőséget és feladatot - mondta a szakember.

Mint mondta, erre készülve előkészítenek egy, a Magyarország 1918-20 közötti szétszakítását bemutató, új szellemű, 21 részes ismeretterjesztő televíziós sorozatot, hozzáférhetővé teszik a magyar jelenlétet kézzelfoghatóan megmutató Kárpát-medencei magyar turisztikai applikációt, "Magyar web 2020" címmel pedig 101 Kárpát-medencei külhoni város magyar nyelvű weboldalát készítik el.

Emellett 2019-re egy szép és hatásos - könyvet, kézi térképet, DVD-t és mobil applikációt tartalmazó - ajándékcsomagot terveznek elkészíteni és eljuttatni a Kárpát-medence valamennyi magyar középfokú közoktatási intézménye végzős diákjainak - jegyezte meg.

Szavai szerint a külhoni magyar közösségek hatalmas nyomás alatt kénytelenek megfogalmazni 20. századi emlékezetpolitikai premisszáikat, "a Kárpát-medencei impériumváltásokra vonatkozó szakmailag megalapozott, kiegyensúlyozott és félelemmentes kommunikációnak ma alig van színtere és hátországa az utódállamokban".

"Ilyen körülmények közepette számunkra minden más szempontot megelőző kötelesség, hogy a +kis magyar világ+ még élő, emlékező és bátor magyar szemtanúit megszólaltassuk és megőrizzük a visszacsatolás történelmi pillanatait a magyar utókornak. Mindazonáltal egyáltalán nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy idővel egyre több nem magyar ajkú szemtanú is elmondja emlékeit, megközelítéseit az 1938-1944 közötti különleges időszakról" - nyilatkozta a kétévesre tervezett, adományokból finanszírozott programról.

Köő Artúr, a 23 óra 59 perc programvezetője az MTI-nek elmondta: legalább kétszáz, az események idején tizedik életévét elért, így a történésekre a fiatalabbaknál jobban emlékező embert szeretnének megszólaltatni másfél-kétórás, videóra vett interjúikkal.

Kérdezik őket az idegen uralom alatt, majd ismét magyar állampolgárként töltött évek mindennapjairól, eddig el nem mondott történeteiről, egyaránt kutatva a helyi magyar közösség belső viszonyait és a nemzetek közötti kapcsolatok alakulását. Eközben pedig gyűjtnek vagy elektronikusan lemásolnak minden olyan dokumentumot, amely segítheti a jövőben a korszak történetének feltárását.

Mint mondta, 22 interjúalany már jelentkezett, de azt tervezik, hogy külhoni idősek otthonait megkeresve vagy a konzulátusok segítségét kérve kutatnak majd az egykori események még megszólaltatható szemtanúi iránt.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Nem csak a gáz ára számít: így kerülhet többe a vállalatok energiafelhasználása

Nem csak a gáz ára számít: így kerülhet többe a vállalatok energiafelhasználása

A gázszámla sok vállalkozás számára továbbra is nehezen átlátható dokumentum, pedig a tételek mögött szigorúan szabályozott díjak, mérési adatok és szerződéses feltételek állnak. Fodor Imre, az MVM üzleti kereskedelmi igazgatóságának kereskedelmi igazgatója a Portfolio energetikai podcastjében, az EnergyTalksban elmondta, hogy a számlák ma már részletesek és informatívak, de a végösszeg megértéséhez érdemes tudni, hogyan épül fel a gázdíj, mit jelent a rendszerhasználati díj, és milyen hatása van annak, hogy egy cég fix vagy indexált áras szerződést köt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×