Infostart.hu
eur:
355.46
usd:
311.23
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Matektehetségeket keres az MTA

Rejtőzködő matektehetségeket keres gimnazisták - konkrétan a kilencedik osztályába járó diákok - között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja.

Az MTA Tantárgy-pedagógiai Programjának támogatott csoportja kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy megismertesse a diákokkal a matematikai gondolkodás örömét, és rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni.

A tehetségek felkutatása érdekében a kutatók a tavaszi félévében megpróbálnak minél több iskolát felkeresni, és ott a szokásostól eltérő megközelítésű matematikai foglalkozásokat tartani. A foglalkozások egy-egy hétköznap 3 óráját veszik igénybe.

Az érdeklődő és tehetséges diákok számára a szervezők egy kétéves, az ősszel induló képzési programot ajánlanak, mely az iskolai matematikaoktatás mellett segíthet tehetségük kibontakoztatásában.

A tavaszi foglalkozásokra a szervezők első körben február 20-ig várják az iskolák jelentkezését, viszont a matematikaoktatást eleve kiemelten támogató iskolák nem vehetnek részt a programban.

A program részletes leírása és a kapcsolatfelvételi információk megtalálhatók A Gondolkodás Öröme Alapítvány oldalán ( www.agondolkodasorome.hu).

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×