Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Miért gumikacsa alakú az üstökös?

Mindössze egymilliárd éve nyerhette el "gumikacsa" alakját a 67/P Csurjumov-Geraszimenko-üstökös - erre a következtetésre jutottak a Berni Egyetem tudósai, akik kutatási eredményeiket két, az Astronomy and Astrophysics című szaklapban publikált tanulmányban ismertetik.

 A kutatók eddig azt feltételezték, hogy az égitest fura alakját két objektum kis erejű ütközése és összeolvadása eredményezte 4,5 milliárd évvel ezelőtt, a Naprendszer kialakulásának folyamatában. A Berni Egyetem két kutatója, Martin Jutzi és Willy Benz viszont úgy véli, hogy aligha őrizhette volna meg az üstökös a merőben szokatlan formáját ennyi időn keresztül.

Amennyiben helytállóak a Naprendszer születésére vonatkozó általánosan elfogadott elméletek, a kialakulási folyamat kezdeti nyugalmasabb fázisát egy viharos időszak követte, amikor nagytömegű égitestek jelentős sebességre tettek szert, pusztító összeütközéseket eredményezve.

Az első tanulmányban a svájci kutatók azt számították ki, hogy mekkora energia lett volna szükséges a 67/P-hez hasonló objektum megsemmisítéséhez. Mint kiderült, az üstökös "nyaka", azaz a "fejét" és a "testét" összekötő rész a leggyengébb pontja. "Számításaink szerint ez könnyűszerrel megsemmisülhet még egy alacsony energiájú ütközés során is" - fogalmazott Martin Jutzi a Phys.org tudományos ismeretterjesztő portál cikke szerint.

A svájci asztrofizikusok tanulmányukban azt is levezették, hogy a 67/P-hez hasonlatos üstökösök életük során számos olyan "karambol" elszenvedői lehetnek, amelyek energiája elegendő lenne egy ilyen "kétosztatú" égitest megsemmisítéséhez. Ebből kiindulva az üstökös "gumikacsa" alakja nem születési "adottság", hanem az évmilliárdok során bekövetkezett ütközések során formálódott.

"Jelenlegi alakját az üstökös nagy valószínűséggel az utolsó nagy erejű ütközés során nyerte el, a kozmikus karambol vélhetően az utóbbi egymilliárd év során következett be" - vélekedett Martin Jutzi.

A svájci kutatók a második tanulmányban azt vizsgálják, hogy az üstökös pontosan miként nyerhette el jelenlegi alakját. Komputeres szimulációik során elemezték, hogy mi történik, amikor apró, 200-400 méter átmérőjű objektumok másodpercenkénti 200-300 méteres sebességgel egy 5 kilométeres forgó testbe csapódnak be. Modelljükben az ütközési energia kisebb annál, ami a "célobjektum" jelentős részének a szétporladását okozná, viszont elegendő ahhoz, hogy két részre "szabja" az égitestet. A két rész a kölcsönösen ható gravitációs erőnek köszönhetően a folytatásban "összetapad", így alakulhatott ki a 67/P Csurjumov-Geraszimenkóhoz hasonló szerkezet.

Megkérdőjelezheti-e a svájci kutatás azokat a nézeteket, miszerint az üstökösmagok azt az ősanyagot tartalmazzák, amelyből 4,5 milliárd évvel ezelőtt született Naprendszerünk? Egyáltalán nem - vallják meggyőződéssel a Berni Egyetem asztrofizikusai. A számítógépes szimulációk tanúsága szerint a viszonylag kis energiájú becsapódások nem hevítik fel az egész üstökösmagot, így nem párologhat el, s megőrződik belsejében az ősanyag. "A +csomagolás+ megváltozott, a tartalom viszont ugyanaz maradt" - fogalmazott Willy Benz.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×