A kutatók eddig azt feltételezték, hogy az égitest fura alakját két objektum kis erejű ütközése és összeolvadása eredményezte 4,5 milliárd évvel ezelőtt, a Naprendszer kialakulásának folyamatában. A Berni Egyetem két kutatója, Martin Jutzi és Willy Benz viszont úgy véli, hogy aligha őrizhette volna meg az üstökös a merőben szokatlan formáját ennyi időn keresztül.

Amennyiben helytállóak a Naprendszer születésére vonatkozó általánosan elfogadott elméletek, a kialakulási folyamat kezdeti nyugalmasabb fázisát egy viharos időszak követte, amikor nagytömegű égitestek jelentős sebességre tettek szert, pusztító összeütközéseket eredményezve.

Az első tanulmányban a svájci kutatók azt számították ki, hogy mekkora energia lett volna szükséges a 67/P-hez hasonló objektum megsemmisítéséhez. Mint kiderült, az üstökös "nyaka", azaz a "fejét" és a "testét" összekötő rész a leggyengébb pontja. "Számításaink szerint ez könnyűszerrel megsemmisülhet még egy alacsony energiájú ütközés során is" - fogalmazott Martin Jutzi a Phys.org tudományos ismeretterjesztő portál cikke szerint.

A svájci asztrofizikusok tanulmányukban azt is levezették, hogy a 67/P-hez hasonlatos üstökösök életük során számos olyan "karambol" elszenvedői lehetnek, amelyek energiája elegendő lenne egy ilyen "kétosztatú" égitest megsemmisítéséhez. Ebből kiindulva az üstökös "gumikacsa" alakja nem születési "adottság", hanem az évmilliárdok során bekövetkezett ütközések során formálódott.

"Jelenlegi alakját az üstökös nagy valószínűséggel az utolsó nagy erejű ütközés során nyerte el, a kozmikus karambol vélhetően az utóbbi egymilliárd év során következett be" - vélekedett Martin Jutzi.

A svájci kutatók a második tanulmányban azt vizsgálják, hogy az üstökös pontosan miként nyerhette el jelenlegi alakját. Komputeres szimulációik során elemezték, hogy mi történik, amikor apró, 200-400 méter átmérőjű objektumok másodpercenkénti 200-300 méteres sebességgel egy 5 kilométeres forgó testbe csapódnak be. Modelljükben az ütközési energia kisebb annál, ami a "célobjektum" jelentős részének a szétporladását okozná, viszont elegendő ahhoz, hogy két részre "szabja" az égitestet. A két rész a kölcsönösen ható gravitációs erőnek köszönhetően a folytatásban "összetapad", így alakulhatott ki a 67/P Csurjumov-Geraszimenkóhoz hasonló szerkezet.

Megkérdőjelezheti-e a svájci kutatás azokat a nézeteket, miszerint az üstökösmagok azt az ősanyagot tartalmazzák, amelyből 4,5 milliárd évvel ezelőtt született Naprendszerünk? Egyáltalán nem - vallják meggyőződéssel a Berni Egyetem asztrofizikusai. A számítógépes szimulációk tanúsága szerint a viszonylag kis energiájú becsapódások nem hevítik fel az egész üstökösmagot, így nem párologhat el, s megőrződik belsejében az ősanyag. "A +csomagolás+ megváltozott, a tartalom viszont ugyanaz maradt" - fogalmazott Willy Benz.