Infostart.hu
eur:
354.84
usd:
311.32
bux:
140312.1
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Így fordítsd a saját hasznodra a környezetvédelmet

Utazást és koncert jegyet is nyerhet az, aki óvja a környezetét és visszaváltja az alumínium dobozokat a gyűjtőállomásokon.

Az alumínium csomagolás végtelen számú alkalommal száz százalékban újrahasznosítható, ráadásul az eredeti energiaszükséglet öt százaléka szükséges ahhoz, hogy újra alumínium készüljön belőle – közölte Duma László, a Returcom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Eurostart felmérése szerint a magyarok évente fejenként 378 kilogramm hulladékot termelnek, aminek mindösszesen 5 százalék kerül komposztálásra, 9 százalékát elégetik, és 23 százalékot hasznosítanak újra. A maradék 65 százalék pedig lerakókba kerül. Az Európai Bizottság 2030-ra egész Európában 70 százalékos újrahasznosítást szeretne elérni.

Duma László szerint ennek a célnak az elérése érdekében tudatosodnia kell mindenkiben, hogy miért érdemes és hogyan lehet újrahasznosítani.

A „Dobd be magad!” kampány azt üzeni, van megoldás arra, hogy egyszerű módon védjük a környezetünket. Az ezen belül meghirdetett „Aluvaluta” kezdeményezés pedig ajándékokkal ösztönöz a tudatos újrahasznosításra – ismertette az ügyvezető igazgató.

„Aki az üres aludobozait visszaviszi az országban 200 helyen megtalálható automaták egyikébe, a visszaváltáskor kapott szelvénnyel egy játékban vehet részt. A fődíj egy 200 ezer forintos utazást, és számos koncertjegyet is lehet vele nyerni” - mutatta be a kezdeményezést Duma László.

Elmondta, hogy évente átlagosan nagyjából 90 alumínium italos dobozt fogyaszt minden magyar állampolgár. A magyarok az aludobozok közel felét dobják szelektív hulladékgyűjtőbe, vagyis évente 45 alumínium dobozt hasznosítunk újra, 45 pedig a szemétlerakókban végzi -

Ezen az arányon szeretnénk javítani, mert minél nagyobb arányban kerülnek az alumínium dobozok a szelektív gyűjtőkbe, annál több szén-dioxid kibocsátását takaríthatjuk meg a bolygónk számára – emelte ki a Returcom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Hiába kérték az új kormánytól a bankok, hogy június 30-áig tisztázza a jelzáloghitelek kamatstopjának a sorsát egy konkrét kivezetési időpontot tartalmazó jogszabállyal, ez nem történt meg. Bár azt már bejelentette Kármán András pénzügyminiszter, hogy szeptember 30-áig a jelenlegi formájában megszűnik a kamatstop, erről nem jelent meg jogszabály. A kamatstop most papíron határozatlan időre szól, csakhogy a könyvvizsgálók ilyenkor szigorúak: egy 200-300 milliárd forint közötti átmeneti veszteség réme lebeg a bankszektor felett, amit elvileg a második negyedévre kellene még elszámolniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×