Az indiai és az eurázsiai lemezek találkozásánál fekvő Kína földrengések szempontjából bolygónk egyik legveszélyeztetettebb területe. Az indiai lemez évente mintegy 50 milliméterrel mozog észak felé, és a feszültség földmozgásokban pattan ki. Az ókori kínai filozófusok magyarázata szerint az újra és újra megismétlődő elemi csapásokat a világegyetemet alkotó alapanyag, az éltető energia (csi) korlátozása okozza. Az első földrengés-megfigyelő berendezést, amelyről leírás maradt fenn, egy Csang Heng nevű kínai tudós készítette 132-ben. A készülék állítólag képes volt távoli, nem érezhető rengések jelzésére, de működési elvéről nem maradt fenn adat.

Az emberiség történetének eddigi legpusztítóbb földrengése Senhszi tartományban volt 1566. január 23-án, és 830 ezer ember életét követelte. A 20. század legpusztítóbb földrengése is Kínában történt: a Pekingtől 150 kilométerre fekvő, mintegy másfél millió lakosú Tangsan városát 1976. július 28-án, hajnali négy óra körül 7,8-as (később 7,5-re módosított) erejű földrengés rázta meg. Mivel korábban a környéken nem volt számottevő tektonikus tevékenység, a házakat nem úgy építették, hogy ellenálljanak a földrengésnek, ráadásul a város hordalékos talajon fekszik. A kevesebb mint 20 másodpercig tartó földmozgás pillanatok alatt romba döntötte a várost, az épületek 85 százaléka összedőlt, és a fölmozgásokat még 700 kilométerrel távolabb is érezni lehetett. Az alvó embereknek esélyük sem volt a menekülésre, százezrek haltak meg ágyukban. Sokan a romok alatt kutatva vesztették életüket, amikor 16 órával később 7,1-es erősségű utórezgés rázta meg a környéket, további ezrek vesztették életüket a gázvezetékek felrobbanása miatt keletkezett tűzvészben.

A katasztrófa nyomában felütötték fejüket a járványok, a tífusz és a vérhas, s mivel a város kórházai a földdel váltak egyenlővé, a betegek kezelése rettenetes nehézségekbe ütközött. A nyugati segélyszervezetek felajánlották segítségüket, de a kommunista vezetés ezt elutasította. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 100 ezer katonája, több tízezer önkéntes és orvos kitartó küzdelme ellenére a korabeli kínai híradások 650 ezer halottról szóltak. Az áldozatok számát a később közzétett hivatalos jelentések 242 ezerre tették, bár a nyugati szakértők ennek háromszorosát tételezik fel.

A halottak száma lehetett volna kevesebb is: jóllehet a földrengéseket pontosan előre jelezni nem lehet, a Kínai Szeizmológiai Intézet már hónapokkal, hetekkel az elemi csapás előtt figyelmeztetett földrengés lehetőségére a térségben. Emellett számos vészjósló jelet észleltek, amelyek minden nagyobb földrengést megelőznek: a patkányok csoportosan másztak villanyoszlopokra, a háziállatok nem ettek, a kutakban hol számottevően megnőtt, hol jelentősen csökkent a vízszint. A kulturális forradalom utolsó időszakában, a nagybeteg Mao elnök utódlásáért zajló hatalmi harcok idején Pekingben mindezzel nem törődtek, a legszükségesebb intézkedéseket sem hozták meg. Sőt, az elemi csapás után a korábban félreállított Teng Hsziao-ping visszatérését ellenző Négyek Bandáját vezető Csiang Csing, Mao felesége azt nyilatkozta: "néhány százezer ember meghalt, de Teng ügye 800 millió embert érint."