Infostart.hu
eur:
354.45
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Újabb bizonyíték a zikaláz és a magzati rendellenességek kapcsolatára

Újabb tudományos bizonyítékokat tártak fel amerikai és brazil kutatók a zikavírus és a súlyos születési rendellenességek, köztük a kisfejűség közötti kapcsolatra két pénteken megjelent tanulmányban.

Az amerikai John Hopkins Egyetem és a Floridai Állami Egyetem szakemberei a Cell Stem Cell című folyóiratban bemutatott, laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálatukban kimutatták, hogy a zikavírus képes gyorsan megfertőzni és károsítani a fejlődésben lévő magzat agysejtjeit, és azonosították, hol képes a legtöbb károsodást okozni a fejlődő magzatban.

A zikavírus azt az idegi őssejtet fertőzi meg, amely az agykéreg kifejlődéséért felelős. Ezek az őssejtek ráadásul a vírusszaporodás tárházának bizonyultak, ami sejthalált idézett elő, illetve roncsolta a sejtnövekedést - állapították meg a kutatók.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy tanulmányuk nem bizonyította a közvetlen összefüggést a zikavírus és a kisfejűség között, de feltárta, hol okozhatja a vírus a legtöbb kárt.

A Kaliforniai Egyetem kutatói és a brazíliai Fiocruz Intézet szakembereivel zíkavírus-fertőzésgyanús brazil nők klinikai tesztjeit tanulmányozva kimutatták, hogy a vírusfertőzés egy sor magzati rendellenességet idézhet elő.

"Jóval többről van szó, mint mikrokefáliáról (kisfejűségről). Úgy tűnik, a vírus több fronton képes támadni" - hangsúlyozta Karin Nielsen, a Kaliforniai Egyetem szakembere, a New England Journal of Medicine folyóiratban közzétett tanulmány vezető szerzője.

A kutatók 88 olyan várandós nő esetét vizsgálták, akiket zikavírus-fertőzés jeleivel kezeltek a Rio de Janeiró-i Oswaldo Cruz Alapítvány klinikáján szeptember és február között. A zikavírussal fertőzött várandós nők 29 százalékának magzatainál találtak súlyos rendellenességeket, köztük magzathalált, agyi érelmeszesedést, placentarendellenességet, amikor kevés volt, vagy egyáltalán nem fejlődött magzatvíz, magzati növekedési korlátozást, vagy a központi idegrendszer károsodását, amely vakságot is előidézhet.

Ezek a nők a várandósság első és második trimeszterében fertőződtek meg. De találkoztunk problémás esetekkel az utolsó trimeszterben is, ami meglepett minket - hangsúlyozta Nielsen, megjegyezve, hogy két olyan magzathalált tártak fel a várandósság utolsó szakaszában, amelyeknél a korábbi ultrahangvizsgálatok nem mutattak ki semmilyen agyi rendellenességet.

"Szoros kapcsolatot találtunk a zika és a terhességi rendellenességek között, olyanokat, amelyeket korábban nem dokumentáltak. Még ha a magzatot nem is károsította, a vírus a placentát támadta meg, ami előidézheti a magzathalált" - magyarázta Nielsen.

Brazíliában 641 kisfejűséggel született baba közül eddig 82 esetben mutatták ki, hogy anyját a várandósság alatt zikavírus fertőzte meg. A hatóságok úgy vélik, a mikrokefáliával született babák többségénél a kórt az anya zikafertőzöttsége idézte elő. További több mint 4200 esetet fognak kivizsgálni. Régóta gyanítják, hogy az egyiptomi csípőszúnyog terjesztette zikavírus, amely felnőtteknél enyhe lefolyású betegséget okoz, várandós nők magzatainál kisfejűséget idéz elő, végérvényesen azonban még nem bizonyították az összefüggést.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×