Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Teknőslevest is főzött az őskőkori ember

Nagyvadak és növények mellett teknőst is evett az őskőkori ember - állapította meg egy nemzetközi régészcsoport kedden megjelent tanulmányában.

A Quaternary Science Reviews című tudományos lapban ismertetett kutatás a Tel-Avivhoz közeli Keszem-barlangban feltárt leleteket vizsgálta meg. A 15 évvel ezelőtt véletlenül felfedezett karsztbarlang az emberi őstörténet egyik legfontosabb lelőhelye.

"Eddig úgy véltük, az őskőkori ember leginkább az elejtett nagyvadakkal és növényekkel táplálkozott. Felfedezésünk kulináris és kultúrtörténeti információkkal is gazdagítja az őseinkről szerzett tudást" - közölte Ran Barkai, a Tel-avivi Egyetem régésze.

A kutatók az egész karsztrendszerben találtak elszórva teknőscsontokat és -páncéldarabokat. Ebből következtettek arra, hogy a barlang lakói 200 ezer éven át fogyaszthatták az állat húsát. A Keszem-barlangban 400 ezer-200 ezer éves leleteket találtak, ezt követően az üreget üledék temette be.

Emberi fogleletek arra is következtetni engedtek, hogy a korai Homo sapiens egyedei is élhettek a barlangban, de ezt teljes bizonyossággal nem állapították meg.

Azt azonban a fogak alapján tudják már a régészek, hogy a keszemi ember igen kiegyensúlyozott étrenden élt: zöldségféléket fogyasztott szarvas-, vaddisznó- és bivalyhússal.

"Most már tudjuk, hogy teknőst is evett, bár az nem volt olyan tápláló, mint például a gyakran terítékre kerülő dámvad húsa" - magyarázta a régész.

A nyomokból arra következtettek, hogy a teknőst fogyasztás előtt a páncéljában sütötték meg, vagy kőeszközökkel feltörték azt és a húst megfőzték. Ezek a legrégibb nyomok, amelyek teknősleves készítésére utalnak.

A felfedezés a korai emberi társadalomban kialakult munkamegosztásról is árulkodik - tette hozzá Avi Gopher tel-avivi régész. Amíg a férfiak vadászni voltak, gyűjtögetéssel az idősebbek és a gyerekek is hozzájárultak az élelemellátáshoz. A lassú teknőst könnyű volt elkapni, így jól eltartható húsa a vadban szegényebb évszakokban a növényi étrendet gazdagította.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×