Infostart.hu
eur:
353.39
usd:
308.89
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Először fotóztak erdei elefántot a háború sújtotta Dél-Szudánban

Első alkalommal sikerült ritka erdei elefántot fényképezni a háború sújtotta Dél-Szudánban.

A szavannai elefántoknál kisebb méretű, esőerdőkben élő Loxodonta cyclotis faj példányairól Dél-Szudán Kongóval és a Közép-afrikai Köztársasággal határos dél-nyugati tartományában, Nyugat-Equatoriában készült felvétel fákra erősített kamerák segítségével.

"Ez a legészakibb erdeielefánt-csorda, amelyet bárki is látott Afrikában" - nyilatkozta Adrian Garside, a Fauna and Flora International kutatócsoportjának egyik vezetője.

Egy 2013-as tanulmány szerint 2002 és 2011 között az erdei elefántok száma 60 százalékkal esett vissza, miközben a faj által lakott terület 30 százalékkal csökkent Közép- és Nyugat-Afrikában. Az erdei elefántoknak egyenesebb agyarai, valamint kerekebb fejük és fülük van, mint más elefántfajoknak.

A kutatócsoport egy hétezer négyzetkilométeresnél is nagyobb területen állított fel távirányítású kamerákat. Az eszközök segítségével az erdei elefántok mellett olyan, Dél-Szudánban eddig sosem látott állatfajokat is sikerült lefényképezni, mint az afrikai aranymacska, a bojtosfülű disznó vagy az óriás tobzoska.

Más országokban az erdei elefántokat intenzív orvvadászat veszélyezteti, Dél-Szudánban azonban a legnagyobb veszélyt a fajra nézve a természetes élőhely csökkenése jelenti Dee Ann Reader, a pennsylvaniai Bucknell Egyetem biológusa, a kutatás másik vezetője szerint.

"Jelenleg illegális fakitermelés folyik Nyugat-Equatoriában, a folyamat többnyire ellenőrizetlen" - emelte ki.

Paul Elkan, a Vadvédelmi Társaság (WCS) munkatársa szerint a dél-szudáni háború az elefántok illegális vadászatának növekedésével járt, a nagytestű állatokat elsősorban agyaruk és húsuk miatt pusztítják.

Az ország nyomkövetős nyakörvvel felszerelt elefántjainak több mint felét ölték meg a konfliktus két évvel ezelőtti kitörése óta. Nyugat-Equatoriát ugyan mindeddig többnyire elkerülte a háború, ám a héten harcok törtek ki a lázadók és a hadsereg között.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×