Infostart.hu
eur:
353.44
usd:
309.06
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Elhunyt René Girard, a "társadalomtudományok új Darwinja"

Életének 92. évében elhunyt René Girard francia tudós, aki a mimetikus vágyelmélet, a bűnbakképzés és a bibliamagyarázat terén megfogalmazott elméleteivel újfajta antropológiát alapozott meg, és eredményei révén a kor egyik legjelentősebb gondolkodójaként, a társadalomtudományok új Darwinjaként emlegették.

A Francia Akadémia tagja hosszan tartó betegség után szerdán hunyt el az Egyesült Államokban, halálhírét a Stanford Egyetem közölte. A francia gondolkodó hosszú ideig tanított a neves intézményben.

René Girard 1923. december 25-én született Avignonban. Irodalomtudósként kezdte pályafutását, de a történelem, az antropológia, a szociológia, a filozófia, a pszichológia és a teológia is érdekelte. 1947-től az Egyesült Államokban élt, a Stanford mellett tanított többek közt a Duke és a Johns Hopkins Egyetemen is.

A tudóst elsősorban a konfliktusok és az erőszak eredete, valamint az utánzás emberi viselkedésben játszott szerepe érdekelte. Elmélete szerint az emberek mások vágyait veszik át, azt akarják, amit a másik. Ez versengéshez, majd erőszakhoz vezet - fogalmazta meg. Azt állította, hogy a konfliktusokat nem a különbségek, hanem az azonosságok okozzák. Az egyének és a társadalmak végül egy kívülállót tesznek meg bűnbaknak, akinek elűzése kibékíti az ellenségeket és helyreállítja az egységet.

Girard vizsgálta a nagy világvallásokat is. Keresztény gondolkodónak tartotta magát, szerinte a kereszténység és az egyház választ ad az erőszak veszélyére. A Biblia nagy jelentőségét abban látta, hogy leleplezte a bűnbakmechanizmust.

Az Újszövetség emellett a mimetikus versengésre is választ kínál szerinte: Jézus példája azt mutatja, hogy a mimetikus vágyakozás nem vezet szükségképpen erőszakhoz, hanem mint pozitív utánzás - vagyis az Istenre és az örök javakra irányuló mimetikus vágyakozás - segítheti és Istenhez vezetheti az embereket.

René Girard munkássága olyan írókra volt hatással, mint a Nobel-díjas J.M. Coetzee vagy épp Milan Kundera. Művei közül több magyarul is megjelent.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×