Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Az UV-A sugárzás napozás után is károsítja a bőrt

A Yale egyetem kutatócsoportja igazolta, hogy az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását - magyarázza dr. Wikonkál Norbert, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professzora. Egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát illetve a szolárium és bőrdaganatok közti összefüggést - közölte a Semmelweis Egyetem.

A napsugárzás nagyobb részben UV-A, 5-10 százaléka az UV-B sugárzás. Eddig ez utóbbit tartották felelősnek a bőrdaganatok kialakulásáért, tudott volt, hogy az UV-B hatására módosul a sejt DNS-e, a mutáció bőrtumorért lesz felelős - ismertette a Semmelweis Egyetem.

A Science-ben megjelent kutatás újdonsága, hogy bizonyítja: az egyébként a bőrünket védő normál barnulásért felelős anyag, a melanin az UV-A hatására úgy alakul át, hogy károsító anyagcseretermékek jönnek létre, melyek rákot okozó folyamatokat indítanak el. Ráadásul ezek a károsító folyamatok az UV-A sugárzás megszűnése után is folytatódnak - emeli ki a szakember.

Vagyis míg az UV-B sugárzás káros hatásai napozás után az árnyékban leállnak és elindul a szervezet regenerálódása, addig az UV-A-nál a káros hatás még órákig tart, a melanin árnyékban, akár sötétben is tovább gyártja a bőrsejt DNS-ét károsító anyagcsere termékeket.

Mindez választ ad azokra a kérdésekre, melyekre eddig nem volt egyértelmű tudományos magyarázat a melanoma kialakulása illetve a szoláriumozás egészségkárosító hatására - magyarázza dr. Wikonkál Norbert.

A kutatók megtalálták a hiányzó láncszemet, ami igazolta azt a gyakorlati tapasztalatot, miszerint a bőrrákosok között sok a szolárium használó. A szoláriumban ugyanis magas az UV-A sugárzás (nincs UV-B), így ezzel a kutatással igazolták az összefüggést a bőrdaganatok kialakulása és a szolárium között.

Kiderült az is, hogy miért a világos bőrűek vannak a legnagyobb veszélyben. Az ő szervezetükben ugyanis nem a szokványos melanin (eumelanin), hanem az un. phaeomelanin termelődik, ami - a napsütés megszűnése után is tartó folyamatban - még ártalmasabb módon bomlik le: reaktív oxigén gyökök alakulnak ki, melyek segítik a rák kialakulását.

Kiemelten fontos tehát, hogy a világos bőrűek még jobban figyeljenek a napon, még jobban védjék bőrüket (napernyővel, sapkával, pólóval és fényvédő készítményekkel) és mindenképp kerüljék a szoláriumot - tanácsolja a szakember, aki maga is kutatott a Yale Egyetemen a publikációt jegyző laborban. Véleménye szerint az eredmény a gyógyszerkutatásban is okozhat áttörést, lehet kiindulópontja új bőrrák elleni készítmények fejlesztésének.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×