Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Évente 184 ezer halálesetet okoznak a szénsavas és más cukros üdítők

Évente 184 ezer halálesetet okoznak világszerte a szénsavas és más cukros üdítők a Circulation című amerikai szakfolyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint.

Ez volt az első részletes átfogó tanulmány, amely az ezen italok fogyasztásával kapcsolatos, a cukorbetegség kiváltotta halálozásra, illetve egészségkárosodásra - szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésekre - kifejtett hatást tanulmányozta.

A tanulmány szerzői megállapították, hogy 133 ezer, ezen italok fogyasztásával kapcsolatos haláleset cukorbetegség, 45 ezer szív- és keringési megbetegedés, 6450 pedig rák következménye volt.

"Számos országban tapasztalták, hogy a szénsavas és más gyümölcsös, illetve cukros üdítők, például a jeges teák miatt megnőtt a halálozások száma, ezért ezek fogyasztása csökkentésének, sőt a beszüntetésének világszerte elsődleges fontosságúvá kellene válnia" - magyarázta Dariush Mozzaffarian, a Massachussetts állambeli bostoni Tufts Egyetem táplálkozástudományi karának dékánja.

A teljes egészében természetes préselt gyümölcsleveket nem vizsgálták a kutatás során.

A fogyasztás mértékét a táplálkozással kapcsolatos 62 felmérés során becsülték meg, amelyekben 611 ezer 971 ember vett részt 1980 és 2010 között 51 országban. A kutatók felmérték a 187 államban országos szinten rendelkezésre álló cukormennyiséget is, és összevetették az diabétesz, a szív- és érrendszeri megbetegedések és rák előfordulásának gyakoriságával, földrajzi övezetek és népesség szerint.

A szénsavas és más cukros üdítőknek a halálozásra gyakorolt hatása nagyon eltérő a különböző lakosságokban: a Japánban a 65 évesnél idősebbek körében mért 1 százaléktól a Mexikóban a 35 évnél fiatalabbak körében mért 30 százalékig terjed.

A húsz legnépesebb ország közül a kutatás idején Mexikóban volt a legmagasabb a szénsavas és más cukros üdítők fogyasztásának tulajdonított arányszám: egymillió felnőttből 405-en haltak meg, az éves halálozások száma 24 ezer volt. Második helyen az Egyesült Államok állt, egymillió lakosonkénti 125 - évi összesítésben 25 ezer - halálozással.

A szénsavas, illetve más cukros üdítők fogyasztásával kapcsolatos halálesetek 76 százaléka az alacsony, illetve közepes jövedelmű országokban következett be.

Összességében a szénsavas és más cukros üdítőknek tulajdonított krónikus betegségekben - például cukorbetegségben - szenvedő fiatalok aránya magasabb volt, mint az idősebb felnőttek esetében.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×