Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Százmillió dolláros kockázati tőkelapot hoztak létre demenciakutatásra

Százmillió dolláros kockázati tőkealapot hozott létre a brit kormány, a világ vezetői gyógyszergyártói és a brit Alzheimer-kutató alapítvány a demencia (időskori elbutulás) megelőzésére és gyógyítására irányuló tudományos kutatások felgyorsítására.

A Global Dementia Discovery Fund a világ első kockázati tőkealapja, amely egyetlen, ma még gyógyíthatatlan betegségre összpontosít egy kormány és iparági képviselők - GlaxoSmithKline, Johnson & Johnson, Eli Lilly, Pfizer és Biogen - részvételével.

A kezdeményezés, amelyet Jeremy Hunt brit egészségügyi miniszter jelentett be kedden az Egészségügyi Világszervezetnek a demenciáról Genfben folyó tanácskozásán, a G8 csoport 2013 decemberi londoni tanácskozásának következménye, amelyen a részt vevő államok célul tűzték ki, hogy 2025-ra megtalálják az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak hatékony gyógyítását.

A kockázati tőkealap ma már jellegzetes forrása nagykockázatú, korai stádiumban lévő élettani tudományos kutatások finanszírozásának, de az új alap az első, amely kizárólag a demenciára összpontosít.

A demencia világszerte mintegy 47 millió embert sújt, ám az előrejelzések szerint 2030-ra számuk megduplázódhat, 2050-re megháromszorozódhat a világ népességének öregedése miatt. Jelenleg évente a világgazdaságnak mintegy 604 milliárd dollárba kerül, amely összeg az egekbe szökhet hatékony gyógymód nélkül.

Az alapban részt vevő gyógyszergyárak valamennyien folytatnak kutatásokat az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak gyógyítására, ám az alap a kisebb biotechnológiai cégeket és más vállalkozásokat fogja megcélozni, amelyeknek nincs anyagi fedezetük a drága klinikai próbákra. Nyártól legalább 10 ilyen cég jut forrásokhoz az alapból - közölte Paul Stoffels, a Johnson and Johnson tudományos kutatásainak vezetője az AP amerikai hírügynökséggel.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×