Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elhunyt Gereben Ágnes történész

Életének 68. évében elhunyt Gereben Ágnes irodalomtörténész, történész, műfordító, egyetemi tanár. A külpolitikai elemzőt, akinek rendszeres műsora volt az M1-en, a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap saját halottjának (MTVA) tekinti. Gereben Ágnes gyakori vendége volt az Inforádió Aréna című műsorának.

Az MTVA kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték, hogy Gereben Ágnes munkásságának egyik fő területe a posztszovjet térség mai helyzete volt.

Gereben Ágnes 1966 és 1970 között a Szegedi Tanárképző Főiskola orosz-magyar szakos hallgatója volt. Leningrádban, majd 1971-72-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) orosz szakán tanult. 1971-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanársegéde, majd 1976 és 1981 között a Magyar Tudományos Akadémia Kelet-Európai Irodalmi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa volt. 1982 és 1987 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem egyetemi docense volt. 1983-ban megszerezte az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot. 1985 óta az ELTE bölcsészettudományi karának művelődéstörténeti tanszékén tanított. 1999-ben habilitált.

Kutatási területe a századforduló orosz művelődéstörténete és a XX. századi orosz irodalom fehér foltjai, valamint a posztszovjet térség mai helyzete volt. A közlemény szerint kötetei nagy feltűnést keltettek: az Antiszemitizmus a Szovjetunióban, a Művészet és hatalom, az Egyház az ateista államban, és legutóbb a Beszélgetések a Gulágról. A rendszerváltáskor a BBC világszolgálatának munkatársa volt. 2010 és 2014 között az M1-en Barangolások öt kontinensen címmel saját heti műsora volt, amelyben aktuális külpolitikai kérdéseket elemzett meghívott vendégeivel.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×