Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

1610-ben kezdődhetett az ember alakította új földtörténeti kor

1610-ben kezdődhetett az ember alakította új földtörténeti kor, az antropocén a University College London (UCL) kutatói szerint.

Az ember által alakított földtörténeti kor kezdetének dátumát 1610-re tették a brit kutatók, ugyanis véleményük szerint ezt a dátumot két fontos tény is alátámasztja: egyrészt ekkora vált visszafordíthatatlanná a különböző növény- és állatfajok Európa és Amerika közötti keveredése és terjeszkedése, másrészt pedig sarkköri jégminták szerint ekkor - ugyancsak az emberi tevékenység hatására - szokatlan csökkenés következett be a szén-dioxid légköri arányában - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A korábbi földtörténeti korok kezdő- és végpontjait a tudósok minden esetben olyan természeti jelenségekhez kötötték, mint a meteorit-becsapódások, vulkánkitörések, illetve földrészek vándorlásai. A kutatók azonban úgy találták, az emberiség az időszámításunk szerinti második évezredben az ilyesfajta természeti erőkkel egyenrangú módon változtatja meg a Földet, új földtörténeti kort nyitva meg tevékenységével.

A földtörténeti korokat olyan kezdő- és végdátumokhoz szokták igazítani, amelyekről a fellelhető adatok alapján bizonyítható, hogy tartós és komoly változást hoztak a földi élet addig megszokott rendjébe. A geológia tudománya ezeket a bizonyítékokat "aranyszögeknek" nevezi.

A kutatók átnézték az elmúlt 50 ezer év emberi tevékenységének környezeti hatásait, és azt találták, hogy csupán két dátum felel meg a követelményeiknek: 1610, amikorra Amerika európaiak általi felfedezése globális hatást kezdett kifejteni, illetve az 1964-es atombomba-tesztek. A tudósok szerint az előbbi dátum mellett több érv szól.

Az Amerika felfedezését követően kialakuló globális kereskedelmi rendszer hatására számos növény- és állatfaj cserélődött ki az addig egymástól elzárt kontinensek között, ennek köszönhetően pedig teljesen átalakult a Föld addigi élővilága. A fajok gyors, ismétlődő, óceánokon átívelő élőhely-változtatása teljesen példátlan a bolygó történetében.

Az első megkövült kukoricapollenek 1600-ban tűnnek fel az európai tengeri üledék mintákban, hogy azután teljesen szokványossá váljanak a következő évszázadokban. Vagyis Amerika felfedezésének, és az új globális kereskedelemnek a hatására hosszú távú és tartós változások jelentek meg a Föld élővilágában.

Az 1610-es kezdődátumot egy másik tényező is megerősíti. Az antarktiszi jégminták alapján ugyanis 1610-ben szokatlanul alacsony volt a szén-dioxid aránya a légkörben. A tudósok szerint ez is Amerika felfedezésének, vagyis emberi tevékenységnek köszönhető.

A európaiak magukkal hurcolták az Újvilágba a himlőt, amelynek következtében nagyjából 50 millió bennszülött halhatott meg a 16. század néhány évtizedén belül. A járványok hatására visszaesett a mezőgazdasági gazdálkodás, a természetes vegetáció visszahódította az addig művelés alatt álló területeket, a burjánzó növényzet pedig nagy mennyiségű szén-dioxidot kötött meg.

Simon Lewis, az UCL kutatója, és a Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője kijelentette: az emberiség ma a saját jogán ugyanolyan természeti erőnek számít, mint például egy meteorit-becsapódás.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×