Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Dohánymentessé tennék a világot 2040-re a kutatók

Világszerte véget vetne a dohányzás okozta halálozásoknak egy nemzetközi szakértői csoport: azt szeretnék, ha 2040-re "dohánymentessé" válna a világ.

A kutatóknak a The Lancet brit orvosi szaklap legújabb kiadásában megjelent felhívása szerint ha ez nem következik be, ebben az évszázadban egymilliárd halálos áldozata lehet a dohányzásnak.

A közegészségügy vezető szakemberei a dohány értékesítésének megszüntetését követelik 2040-ig. Úgy vélik, hogy politikai támogatással és a dohányipar elleni, tudományos alapokon nyugvó akciókkal kevesebb mint három évtized alatt lehetséges a "dohánymentes" világ kialakítása, ahol a felnőttek alig öt százaléka dohányzik.

A felhívás koordinátorai, Robert Beaglehole és Ruth Bonita, az Aucklandi Egyetem munkatársai szerint az ENSZ-nek gyors és szigorú erőfeszítéseket kell tennie a dohánytermékek eladásával és fogyasztásával szemben.

Ha a dohányfogyasztás visszaszorítását célzó erőfeszítések nem elég gyorsak, erre ez évszázadra egymilliárd haláleset várható, amelyek a dohányzással vagy a dohányfogyasztás más formáival állnak összefüggésben - áll a lapban.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint jelenleg évente világszerte hatmillión halnak meg a dohányzás következményei miatt.

Bilano Ver, a Tokiói Egyetem globális egészségpolitikai osztályának munkatársa és a tanulmány társszerzői 1990-től elemezték a világ dohányfogyasztásának változásait és megbecsülték a 2025-ig várható változásokat.

"Az elmúlt évtizedben (2000 és 2010 között) a dohányzás gyakorisága a vizsgált 170 országból a férfiaknál 125 országban, a nőknél 156 országban csökkent. Ha ez a trend folytatódik is, a kitűzött célt csak az államok egyötödében érhetjük el, és 2025-ben még mindig világszerte 1,1 milliárd dohányos lesz. A leggyorsabban Afrikában és a Földközi-tenger keleti medencéjének országaiban növekszik a dohányosok száma" - fejtették ki a szakértők.

Évente világszerte csaknem 1,6 millió esetben diagnosztizálnak tüdőrákot. Az érintettek 85 százaléka ebben a betegségben hal meg - figyelmeztetett a veszélyre nemrég Robert Pirker bécsi onkológus a tüdőrák elleni közép-európai kezdeményezés harmadik találkozóján Bécsben.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×