Infostart.hu
eur:
364.79
usd:
325.31
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Majmoknál 100 százalékig hatásos egy kísérleti Ebola-gyógyszer

Laboratóriumi körülmények között majmoknál 100 százalékig hatásos volt a ZMapp nevű kísérleti Ebola-gyógyszer, még a végstádiumban lévő állatok is meggyógyultak tőle - közölték a Kanadai Közegészségügyi Hivatal (Winnipeg) kutatói pénteken a Nature című tudományos folyóirat honlapján.

A beszámoló szerint a halálos vírussal megfertőzött 18 rhesusmajom mindegyike meggyógyult, még azok is, amelyeknek már csak óráik voltak hátra.

A majmokat három csoportra osztották, ezeket a megfertőzés után három, négy és öt nap múlva kezdték el kezelni, és azok is felépültek, amelyek csak az ötödik napon kapták meg az első adag gyógyszert, ami a 9-11. napot jelenti az emberek esetében. A vírus 21 nappal a fertőzés után már kimutathatatlan volt rhesus makákók szervezetében.

Eddig még egyetlen más kísérleti gyógyszer sem hatott főemlősöknél ilyen sokkal a megfertőződés után.

A három majomból álló kontrollcsoport tagjai, amelyeket ugyancsak megfertőztek, de nem kezeltek a szerrel, mind elpusztultak nyolc napon belül - közölte a Gary Kobinger vezette kutatócsoport.

A ZMapp, egy San Diegó-i gyógyszergyár terméke még nem esett át klinikai teszteken, és nem tudni, mennyire hatásos embereknél. Bár két amerikai segélymunkás, aki megkapta a szert, meggyógyult, de nem egyértelmű, hogy a készítmény eredményeként-e, mivel egy libériai orvos és egy spanyol pap, aki ugyancsak részesült a kezelésből, a gyógyszer ellenére belehalt a fertőzésbe.

A gyógyszerrel az előrehaladott stádiumú főemlősöknél elért eredményt "óriási sikernek" nevezte a tanulmányhoz fűzött kommentárjában Thomas Geisbert, a Texasi Egyetem orvosi karának virológusa.

Bár a kanadai kutatók a vírusnak nem azt a változatát tesztelték, amely jelenleg pusztít Nyugat-Afrikában, egy másik, sejtkultúrákkal végzett kísérletben a most terjedő variáns szaporodását is sikerült megállítani.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×