Az amerikai Smithsonian Intézet kutatói és chilei tudósok 2011-ben utaztak az Atacama-sivatagba, hogy feltárják azt a lelőhelyet, ahol a tengeri emlősök sok millió éves kövületei kitűnő állapotban maradtak fenn.

A maradványokat eredetileg 2010-ben találták azok a munkások, akik Chile fő észak-déli autópályáját építették, ezután kapta a vidék a Cerro Ballena, vagyis Bálna-hegy nevet - írta a BBC hírportálja a Proceedings B című szaklapban megjelent tanulmányt ismertetve.

Nicholas Pyenson, a kutatás vezetője, aki a Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeumában a tengeri emlősök fosszíliáinak kurátora, elmondta: a csontvázak nagyon hasonló helyzete azt mutatja, az állatokat 5-11 millió évvel ezelőtt a lenyelt vagy belélegzett algaméreg pusztította el. Több bálna feje mutatott ugyanabba az irányba, és sokan feküdtek a hátukon.

Ez arra utal, hogy ugyanaz a váratlan csapás végezhetett velük. Négy rétegben is hasonló jeleket találtak, tehát nem egyszeri katasztrófa ölte meg a tengeri élőlényeket, hanem sok ezer éves különbséggel négyszer is megtörtént az esemény.

Az állatok a tengerben haltak meg, ezután mosta a víz a tetemeket a szárazföldi ártérre, és ott lassan a földtani változásokkal a felszín alá kerültek.

A tudósok szerint az algák virágzásnak nevezett elszaporodása ma is okozhat állatpusztulást. A partok mentén fordul elő, ahol a folyók vasat és más tápanyagokat szállítanak az óceánokba. A kutatók szerint több mint 20 millió éven át a vasban gazdag Andokból származó vizek ideális körülményeket teremtettek az algavirágzáshoz.

Pyenson hozzátette: a megoldás kulcsát abban találták meg, hogy a jelenség többször is megismétlődött a lelőhely vidékén, erre pedig nincs más kézzel fogható magyarázat, mint a kedvező viszonyok esetén újra és újra fellépő algavirágzás.

A Smithsonian kutatócsoportja a helyszínen lefényképezte a cetek fosszíliáit, és lézerszkenner segítségével 3D-s online archívumot és életnagyságú modelleket is készített belőlük, mielőtt a lelőhelyen átvezető utat megépítették volna. A maradványokat előbb tanulmányozás céljából laboratóriumba, majd a főváros, Santiago és az észak-chilei Caldera múzeumaiba szállították.