Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
326.18
bux:
142942.41
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Csúcstechnológiai tudást átadó CERN-képzés Budapesten

A közeljövőben megépítendő kísérleti csúcsberendezésekhez szükséges magas technológiai tudást adják át az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN vezető szakemberei kiváló mérnök- és fizikushallgatóknak az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésű nemzetközi iskolájában.

Az International School of Trigger and Data Acquisition (ISOTDAQ) című kilencnapos képzés február 5-ig tart Budapesten.

A Wigner-központ MTI-hez eljuttatott közleménye felidézte, alig pár hete Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott a CERN-ben tett látogatása alkalmával, hogy Magyarország büszke lehet mérnökeire, informatikusaira, fizikusaira. "Most ezek a CERN-ben dolgozó szakemberek adják át tudásukat a következő generációnak, hogy a jövőben is biztosított legyen a kimagasló szakmai háttérrel rendelkező utánpótlás hazánkban" - írták.

ISOTDAQ iskolát 2010-től évente rendezik meg, Budapestre Szaloniki után érkezett a képzés.

Az iskola egyik különlegessége, hogy az elméleti előadások mellett laboratóriumi gyakorlaton is részt vesznek a hallgatók, az eszközöket a CERN és az MTA Wigner Kutatóközpont biztosítja. A diákok egy-egy konkrét kísérleti berendezés szimulálása mellett olyan feladatokkal is találkoznak, amelyekkel komplex rendszerek, többek között gyártósorok adatáramlásai kezelhetők.

A képzés oktatói a CERN óriáskísérleteinek vezető szakértői, az oktatás nyelve angol. A résztvevők a világ minden tájáról érkeznek, és több száz jelentkező közül minden évben csak az ötven legkiválóbb kap lehetőséget a részvételre.

"Az iskolán alkalmazott technológiák és szoftveres megoldások messze a kereskedelmi forgalomban kapható vagy az ipari alkalmazásokban ismert módszerek előtt járnak. Az iskola anyaga elsősorban a CERN alkalmazott kutatásaiban foglalkoztatott fizikus, mérnök-fizikus, informatikus, informatikus-fizikus feladatokat foglalja magába, de emellett az iparban dolgozó mérnökök - villamosmérnökök, ipari informatikusok - számára is egyedülálló információkat nyújt" - jegyezte meg Barnaföldi Gergely Gábor, az iskola magyarországi szervezője.

Az ISODAQ2014 iskola távolabbi célja, hogy a hazai adatgyűjtő és adatfeldolgozó rendszerek fejlesztésére gyakorolt hatása révén egy olyan új magyarországi csapat jöhessen létre, amely a fiatalokkal megerősítve versenyképesen tud részt venni a jövőbeli adatgyűjtő és adatfeldolgozó rendszerek K+F tevékenységében, segítve ezzel ennek az értékes tudásbázisnak az itthon tartását, a jövő szakembereinek kinevelését.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×