Egyre kevesebben követnek el öngyilkosságot Magyarországon, ugyanakkor uniós összehasonlításban még mindig magas az arány. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján míg 1990-ben még 4133-an vetettek véget önkezükkel életüknek, tavaly már mindössze 2350 ilyen eset volt. A csökkenés mindkét nemnél, minden korosztálynál és az ország egészére jellemző, ugyanakkor az Alföldön élők öngyilkossági hajlama kétszer nagyobb, mint az ország nyugati felében élőké.

Lehoczki Pál pszichiáter az InfoRádiónak nyilatkozva ezt azzal magyarázta, hogy az öngyilkosság, mint a kétségbeesés megoldási mintája az egyre kevésbé társadalmi méretű. A szakember emlékeztetett arra, hogy az öngyilkosság "szociogeneteikusan öröklődik", tehát a környezetünkben lévő minták adódnak át.

Arra a felvetésre, hogy a rendszerváltozás évei, valamint a mostani - gazdasági válság sújtotta - időszak kilátásai (pozitív - negatív) ellentétesek, az öngyilkosságok száma mégis csökkent, a szakember azt válaszolta: "háborúkban, katasztrófákban kifejezetten csökken az öngyilkosok aránya. Részben azért mert ilyenkor a statisztikai adatok nehezen összegyűjthetőek, másrészt a vészhelyzetekben az emberek túlélési metódusai erősödnek meg és nem az önpusztító technikáik".

A pszichiáter történelmi okokkal magyarázza, hogy az ország keleti felében többen vetnek véget saját életüknek. Lehoczki Pál szerint még tipikus elkövetési módokat is említett. Az Alföldön ilyennek tekinthető a kútba ugrás vagy még korábban a lúgivás. És természetesen hozzátartozik az is, hogy ebben a térségben a lehetőségek és a perspektívák rosszabbak, mint a Dunántúlon.

A depressziósok jó ellátása megmutatkozik az öngyilkosságok arányában is - mondta Lehoczki Pál. Lehetnek ugyan hullámzások majd a statisztikákban, de a szakember a következő években, évtizedekben is csökkenésre számít ezen a területen.