Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.57
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Levették a jeladót Lehel hátáról

Levették Lehel, a kerecsensólyom hátáról a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai azt a jeladót, amely 2007 óta szolgáltatott adatokat a madár mozgásáról.

Lehel hátára közvetlenül kirepülése előtt erősítettek nyomkövető eszközt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által vezetett első kerecsensólyom-védelmi LIFE program keretében, aminek köszönhetően végigkövethették "barangolásait" egészen 2012 nyaráig. Ezután nem jött több jel, de vasárnap a szakembereknek sikerült megfogniuk a madarat régi fészke mellett. Az alapos ellenőrzésen kiderült, hogy a jeladó nem okozott maradandó elváltozásokat rajta.

A programban 2007 és 2010 között több fiatal kerecsensólyomra tettek jeladót, hogy segítségükkel a szakemberek megismerjék a fiatal kerecsenek kóborlási, vonulási szokásait. Ennek ismeretében meghatározhatók a veszélyeztető tényezők és hatékonyabbá tehető a faj védelme.

Minden madárfajnál a kirepülés és a családalapítás közötti időszak a legveszélyesebb, ilyenkor pusztul el a legtöbb madár. A fiatal kerecsenek hatalmas térséget járnak be Mauritániától Kazahsztánig, és mint kiderült, a legnagyobb pusztulást a szigeteletlen középfeszültségű vezetékek oszlopain elszenvedett áramütés okozta soraikban - közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.

A program folytatásaként öreg madarakra kerülnek majd jeladók, hogy a fészek környékén történő területhasználatot, illetve a szélerőművek hatását fel lehessen térképezni védelmi szempontból.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×