Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.77
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Gondok a Dragon teherszállító űrhajó indulása után

Gondok adódtak a pénteken a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé elindított Dragon teherszállító űrhajóval, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bérel egy magáncégtől, mert a saját eszközeivel egyelőre nem képes utánpótlást eljuttatni az asztronautáknak.

A tonnányi rakományt hordozó Dragon a légierő floridai támaszpontjáról startolt egy Falcon 9-es rakéta segítségével. Ez példaszerűen sikerült, s mintegy tíz perccel az indítás után az űrhajó Föld körüli pályára állt, ahol ki kellett volna nyitnia a napelemeit, és megkezdenie a közelítő manővereket.

Ekkor azonban gondok jelentkeztek. A NASA közlése szerint a manőverezéshez használt négy hajtómű közül csak egy indult be, és nem sikerült a napelemek tábláinak kinyitása sem. A mérnökök több órán át foglalkoztak a problémákkal, mire sikerült egy ausztráliai átjátszó állomás közvetítésével küldött parancsok segítségével egy második hajtóművet is beindítani, és kinyitni a napelemek paneljait.

A Dragon elvileg két manőverező rakétával is el tudja érni a 350 kilométer magasságban keringő űrállomást, amelynél az eredeti tervek szerint szombaton köt ki, de ez késhet a műszaki hiba miatt. A rakományában kísérleti anyagok, növényi magvak, egér őssejtek, élelmiszer, víz, ruha, alkatrész, légtisztító készülék és egyéb küldemények vannak.

Ez a SpaceX vállalat által gyártott, ember nélkül repülő eszköz harmadik útja. Az első - tavaly májusban - a kipróbálását szolgálta, s annak bizonyítását, hogy képes csatlakozni a Nemzetközi Űrállomáshoz. Tavaly októberben a második út során már rakományt is szállított az ISS-hez. Az amerikai űrhivatal - a NASA - 12 útra szerződött le a vállalattal.

A Dragon visszafelé is képes terhet szállítani, mert nem semmisül meg a légkörben. A SpaceX 2015-re akarja elkészíteni egy új változatát, amellyel már emberek is utazhatnak.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×