Ausztrál óceánkutatók és zoológusok január és március között tesztelték a szondákat kékbálnák nyomait kutatva az antarktiszi vizeken.

A tudósok az Ausztrália déli része és Tasmánia közötti Bass-szorosban helyezték el a szondák hálózatát, amelyekkel valós időben tudják fogni a tengeri emlősök által alacsony frekvencián kibocsátott hangokat.

"A kékbálnák a föld legnagyobb állatai, hosszuk a 31 métert is elérheti, de nagyon nehéz meghatározni a helyüket az óceánban, és nagyon keveset tudunk róluk" - mondta a kutatócsoport vezetője, Mike Double.

"Igen hatékonynak bizonyult az alacsony frekvenciájú hangok több száz kilométeres távolságról történő fogására a passzív akusztikus követési rendszer, amelynek segítségével javulnak az esélyeink a helymeghatározására" - mondta a kutató.

A tudósok több mint 500 órányi hangfelvételt készítettek, 20 ezer bálnahangot vettek fel. Lokalizálásuk után rendszeresen fényképezik a bálnákat, és szövetmintát is vesznek tőlük azonosítás céljából.

Az ausztrál kutatók munkája alapján indul 2013 januárjában a Déli-óceánon egy bálnakutató partnerség (SORP) program, amelyben argentin, brazil, chilei, francia, német, új-zélandi, norvég, dél-afrikai és amerikai tudósok vesznek részt.

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) égisze alatt működő SORP célja a Déli-óceánban élő, a XX. században a halászat által megtizedelt bálnapopuláció megóvásának biztosítása. A múlt században mindegy 250 ezer bálnát szigonyoztak meg, és napjainkra már csak mintegy 10 ezer egyed maradt.

A SORP program kiterjed a púpos bálnára, a közönséges barázdásbálnára, a déli csukabálnára, a déli simabálnára, az ámbráscetre és a kardszárnyú delfinre is.