Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
326.31
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Új rendszert dolgoztak ki a CERN-ben

Olyan új rendszert dolgoztak ki a CERN-nel együttműködve a Granadai Egyetem kutatói, amely lehetővé teszi, hogy nanoszekundumos pontossággal ellenőrizzék a részecskékkel folytatott kísérleteket - jelentette a be az egyetem.

Az új kommunikációs és szinkronizálási technikát az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) részecskegyorsítóiba, közöttük Genf melletti nagy hadronütköztetőbe telepítik majd.

A kutatók az új rendszert egy májusra tervezett kísérlet során, a neutrínók sebességének meghatározására akarják felhasználni - tudatta az egyetem közleményében.

A fizika világát tavaly ősszel megrázta az a hír, hogy a neutrínók a fénynél gyorsabbak, ami megkérdőjelezte volna Albert Einstein által kidolgozott, és a modern fizika és kozmológia alapját jelentő relativitáselméletét, amely szerint a világegyetemben semmi sem haladhat gyorsabban a fény sebességénél. A megismételt kísérletek eredményei azonban az első kísérlet mérési hibájára engedtek következtetni.

A kutatók szerint az új technológia az előzetes kézi kalibrálás bonyolult módszere helyett automatizált, pontosabb és megbízhatóbb méréseket alkalmaz.

Az új technológia a White Rabbit nevű programba illeszkedik, amelynek célja olyan fejlett kommunikációs technológia kidolgozása, amely több mint tíz kilométeres távolságról is nanoszekundumos pontosságú méréseket tesz lehetővé.

A White Rabbit program granadai vezetője, Javier Díaz Alonso szerint egy ilyen technológiának rövid távú alkalmazásai is lehetnek, például a segítségével centiméteres pontossággal meghatározható egy mobiltelefon földrajzi elhelyezkedése, akár épületeken belül is, míg a jelenlegi GPS helymeghatározó technológia csak a szabadban működik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×