Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
324.43
bux:
143874.26
2026. október 15. csütörtök Teréz

Tanulmány bizonyítja: a bölcsesség a korral érik

Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint a túlságosan ösztönösen cselekvő fiatalok - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a bölcsesség valóban a korral együtt érik az emberben.

A Texasi Egyetem szakemberei valós döntéshozatali helyzeteket idéző vizsgálatok segítségével állapították meg, hogy míg a fiatalok az azonnali jutalommal járó, addig az idősebbek a hosszú távú hasznot hozó döntések meghozatalában jeleskednek jobban.

A Psychological Science című folyóirat következő számában megjelenő tanulmány egyetemista korú, valamint 60 és 80 éves kor közötti emberek bevonásával készült.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az emberek döntéshozatali képessége a kor előrehaladtával hanyatlásnak indul. A mostani vizsgálat során azonban a résztvevőknek egyszerre csak egy döntésre kellett koncentrálniuk.

A nagyobb élettapasztalatból adódó bölcsességüknek köszönhetően az idősebbek sokkal jobban átlátták döntéseik jövőbeli következményeit és számításba is vették azokat a választásaik során.

"Eredményeink szerint az idősebbek jobban fel tudják mérni, hogy a rendelkezésükre álló választási lehetőségek közül melyiknek, milyen azonnali és későbbi előnyei vannak " - mondta a tanulmányt vezető Darrell Worthy.

"A fiatalabb felnőttek csak az azonnali hasznot hozó döntések mérlegelésekor teljesítettek jobban. A másik vizsgálatnál azonban egy olyan elmélet kidolgozására volt szükség, amely nagyobb összefüggéseiben vizsgálja a választások lehetséges előnyeit. Minél több tapasztalata van valakinek ezen a téren, annál jobb döntéseket képes hozni" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A kutatók véleménye szerint a különbség oka, hogy a fiatalabbak az agy úgynevezett ventrális striatum elnevezésű területét használják, amely a jutalmazással van összefüggésben. Mivel a kor előrehaladtával ez az agyterület hanyatlásnak indul, ezért az idősebb emberek arra kényszerülnek, hogy a racionális és megfontolt döntésekért felelős frontális agykérgük használatával ellensúlyozzák ezt a hátrányt.

Címlapról ajánljuk
Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is, aki majd Volodimir Zelenszkijjel is találkozik pénteken.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×