Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
324.07
bux:
144166.67
2026. október 15. csütörtök Teréz

Ügyesebbek a polipok, mint hittük

A néhai Paul példáján már láttuk, hogy a polipok ügyesen jósolhatják meg a focimeccsek eredményét, most pedig a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói azt is megmutatták, hogy egészen kontrollált mozdulatokra is képesek a nyolckarú állatok - számolt be a ScienceDaily című tudományos portál.

A polipok a legfejlettebb gerinctelenek között vannak, agyuk nagy, és gyorsan tanulnak. Nyolc karuk és mozgékony, szilárd váz nélküli testük segítségével igen sokféle feladat végrehajtására képesek: csúsznak, úsznak, párosodnak és vadásznak. Mindehhez a polip teste - szemben az állatok többségével, köztük az emberrel, akinek mozgását korlátozza a merev csontváz - korlátlanul rugalmas.

Éppen a szilárd váz hiánya miatt vélték úgy korábban, hogy a polip csak korlátozottan képes kontrollálni nyolc rugalmas végtagját. A Héber Egyetem kutatói kísérletükben azonban megmutatták, hogy ez másként van.

Átlátszó plexiüvegből készítettek egy háromválasztásos labirintust, amely arra kényszerítette a polipokat, hogy egyetlen karjukat használják. A feladatuk jutalom ellenében az volt, hogy egy tárgyat a tartályon kívülre emeljenek át.

A kísérletben szereplő polipok pontosan megtanulták a következő mozdulatokat: átdugták egyetlen karjukat egy csövön, kiemelték a vízből egy karjukat, majd a megjelölt tartályba nyúltak be vele. A feladatot vizuális információk segítségével végezték el, hogy megszerezzék a jutalomélelmet, és a mozdulatsor megismétlésére is képesek voltak.

A feladat sikeres végrehajtása az első alkalommal bizonyította, hogy a polip irányítani képes egyetlen karját is egy összetett mozgássoron belül, hogy elérje célját. A polip mozgáskontrolljának megértése segítheti a kutatókat abban, hogy megalapozzák a szilárd vázzal nem rendelkező robotok mozgásának és vezérlésének tervezését.

Az eredeti tanulmányt a Current Biology című tudományos folyóiratban tették közzé az izraeli szerzők.

Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Rendhagyó időzítéssel csapott le a múlt hét folyamán az Atlanti-óceán térségének idei első hurrikánja, az Isaias, hiszen harminc éve nem fordult elő, hogy a szeptember hurrikánok nélkül teljen el. A 3-as kategóriájúvá erősödő, 193 kilométer/órás széllel érkező vihar miatt Alabamában evakuálást rendeltek el, Floridában pedig mintegy 5 ezer nemzeti gárdistát mozgósítottak. A hurrikánnak hat halálos áldozata van, közel 670 ezer háztartás maradt áram nélkül, a Mexikói-öbölben pedig leállt az olajkitermelés több mint kétharmada. A vihar a Google keresőjében is nyomot hagyott, bár az érdeklődés messze elmaradt például a 2022-es Ian hurrikán irántitól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×