A University of East Anglia (UEA) kutatói 1997 óta befogták a Seychelle-szigetcsoport egyik tagján, Cousin szigetén élő poszáták (Bebrornis sechellensis vagy Acrocephalus sechellensis) 97 százalékát, meggyűrűzték a madarakat, vérmintát vettek tőlük, és figyelték párzási szokásaikat. A továbbiakban tíz éven keresztül követték nyomon 160 Seychelle-szigeteki poszáta sorsát, amelyek 1997 és 1999 között keltek ki a tojásból - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

A faj a Seychelle-szigeteken honos, s a szigetcsoport négy szigeten, Aride, Cousin, Cousine és Denis szigetén él. A madár hossza 14 centiméter, és mint a nádiposzáták általában, ez a faj is eléggé jellegtelen megjelenésű: testének felső része olajzöld, alul sárgásszürke színű. Hosszú lábai és hosszú, keskeny csőre kékes színű. A mangroveerdőkben, partvidéki erdők aljnövényzetében és pálmabozótosokban él, rovarokkal, pókokkal táplálkozik, amelyeket röptében fog el vagy a talajon gyűjt össze.

A Seychelle-szigeteki poszáták látszólag egész életüket monogám párkapcsolatban élik le, ám mint a genetikai vizsgálatok kimutatták, a leszármazottakat gyakran egy "idegen" nemzi, a "félrelépésekből" származik az utódok 40 százaléka.

Mi végre ez a csalárdság, mi haszna van a félrelépésből a poszátáknak, ha ezek a hímek soha semmit nem tesznek a "titkos légyott" során nemzett utódok felneveléséért? - tették fel a kérdést a tudósok. Mint kiderítették, a házastársi hűtlenség javítja egy specifikus géncsalád, az MHC (major histocompability complex/fő hisztokompatibilitási komplex) diverzitását, azaz sokféleségét.

Ez az élőlények egyik legnagyobb és legösszetettebb géncsaládja, amelynek nélkülözhetetlen szerepe van a környezethez való alkalmazkodásban, illetve a környezet patogén hatásainak kivédésében, vagyis a betegségek "észleléséért" és az immunválasz beindításáért felelős. Következésképp a félrelépés eredményeként javulnak az utódok életkilátásai, hiszen szervezetük a betegségek szélesebb skálája iránt ellenálló.

Az átlagosnál magasabb MHC-diverzitás megkétszerezte a poszáták túlélési esélyeit, egy igen ritka génvariáns (Ase-ua4) pedig megötszörözte. Érdekes módon az utóbbi esetben az utódok nem feltétlenül rendelkeztek nagyobb MHC-diverzitással: a kutatók feltételezése szerint e ritka génvariáns a betegség iránti jobb ellenállóképességet biztosított, mint a "kommersz" MHC-gének.

"Nem találtunk arra bizonyítékot, hogy a 'külső' nemzés a gyakorlatban genetikai előnyökkel járna: mind a párkapcsolatból, mind a félrelépésből származó utódok jól teljesítettek túlélés szempontjából. A nőstények a félrelépéssel valószínűleg ily módon akarják biztosítani csemetéiknek a megfelelő esélyeket" - magyarázta a kutatásokat irányító David Richardson.

Amit a brit tudósoknak nem sikerült megfejteniük az az, hogy milyen mechanizmus segítségével választják ki a nőstények a magas MHC-diverzitással rendelkező "külső kapcsolatukat". - További vizsgálatok szükségesek annak kiderítésére, hogy a nőstények "tudatosan" választják-e ki a nagyobb MHC-diverzitással rendelkező hímeket, vagy egyéb tényezők játszanak-e szerepet - például a hímek párviadala, vagy a spermiumok "vetekedése" során dől el a nemzés kérdése - tette hozzá David Richardson.