Infostart.hu
eur:
362.85
usd:
323.14
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Csak hiszi az ember, hogy annyira okos

Az új-kaledóniai varjakról eddig is ismert volt, hogy képesek az eszközhasználatra, megértenek egyszerű fizikai törvényszerűségeket, felismerik egymást és különböző embereket. Most kiderült, hogy még ennél is okosabbak: többrétű, viszonylag nehéz problémákat képesek különböző eszközökkel megoldani.

A vizsgálat eredménye arra utal, hogy a madarak képesek összetett, sőt ok - okozati gondolkodásra - írták Alex Taylor új-zélandi kutató és kollégái a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban.

Vizsgálatuk során hét varjút bonyolult feladat elé állították: csak egy lyukon keresztül, hosszú bottal férhettek hozzá egy dobozban lévő húsdarabkához. A botot azonban rácsos dobozba zárták, amelyet csak egy másik, rövidebb bot segítségével lehetett kibányászni. Mindennek tetejébe a második botot egy, a mennyezetről lelógó zsinórról kellett leoldozniuk a madaraknak.

A varjak közül négyen korábbi feladataik során már használtak zsinórhoz kötött botot ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak. A másik három ezen kívül annak érdekében is igénybe vett már zsinórt vagy botot, hogy egy másik eszközt elérjen. Míg a "haladóknak" most csak össze kellett kötniük az általuk ismert egyes cselekvéseket, az újoncoknak új viselkedésformákat is el kellett sajátítaniuk.

Mindhárom haladó varjú első nekifutásra megoldotta a feladatot, sőt ez a kezdők közül is sikerült kettőnek. A másik kettő némi gyakorlás után jutott hozzá a jutalomhoz.

A kísérlet különlegessége egy részletben rejlik: a kutatók először azt a benyomást keltették a madarakban, hogy a rövidebb bot nem ér semmit - hagyták, hogy hiába kotorásszanak vele a hús után. A korábbi kísérleteket ugyanis az a bírálat érte, hogy a varjaknak nem kell ok-okozati gondolatmeneteket lefuttatniuk ahhoz, hogy A-ból B-n keresztül elérjenek C-be.

Az új kísérlet pedig pontosan ezt bizonyítja - fejtette ki Alex Taylor. A varjaknak először ki kellett törölniük az emlékezetükből, hogy a rövid bot hasznavehetetlen, hogy megoldhassák a feladatot. Ez pedig olyan összetett tanulási teljesítmény, amelyről nemrégiben még úgy gondolták, hogy csak az ember, esetleg még az emberszabású majmok sajátja.

Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×