Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Vérnyomásgyógyszerrel az influenza ellen?

A koleszterinszint csökkentésére alkalmazott sztatinok jelentősen csökkentették a halálozás kockázatát a szezonális influenza miatt kórházba került emberek körében, ami azt jelzi, hogy a szer segíti a szervezetet a fertőzéssel való megküzdésben - jelentették be amerikai kutatók.

Meredith Vandermeer oregoni kutató és az amerikai járványügyi hatóság, a CDC munkatársai 2800, szezonális influenza miatt 2007-2008-ban kórházba került ember egészségügyi adatait elemezték.

A betegek közül 801 szedett sztatint, közülük 2,1 százalék halt meg, míg azok közül, akik nem szedték a szert, 3,2 százalék.

Az amerikai Fertőző Betegségek Társaságának találkozóján tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Vandermeer elmondta, hogy korábbi tanulmányok is jelezték: a sztatinok segítik az influenzás betegek felépülését, mert csökkentik a gyulladást, melyet a fertőzés kivált a szervezetben.

Az influenzás betegeknél gyakran igen gyors és erős gyulladásos választ vált ki a vírusfertőzés, időnként ez okozza halálukat. Ezt a túlzott reakciót csökkenthetik a sztatinok. Az előzetes eredmények után további, kiterjedtebb vizsgálatot terveznek a kutatók.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×