Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.7
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Kevesebb hússal a globális felmelegedés ellen

Az embereknek meg kellene fontolni, hogy kevesebb húst fogyasszanak, ugyanis ezáltal csökkenteni lehetne az üvegházhatású gázok kibocsátását, és lehetne tenni a globális felmelegedés ellen - vélekedett Rajendra Pachauri, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi bizottságának (IPCC) elnöke, aki felhívását egy hétfői beszédében is megismétli.

Az ENSZ adatai szerint a hús előállítása során több üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mint amennyi a közlekedés révén a levegőbe jut.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslése szerint a világ teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 18 százalékát a húsok előállításának teljes folyamata teszi ki, igaz, ebbe beleszámítják például az állatok eledelének termesztéséhez használt trágya szállítását is. Az adatok szerint a közlekedés a kibocsátás 13 százalékáért felelős.

A klímaváltozás csillapításának egyik megfontolandó lehetősége, ha változtatunk az étrendünkön, kevesebb húst eszünk, ezért akarom ezeket a tényeket hangsúlyozni - mondta Rajendra Pachauri, aki hétfőn Londonban tart beszédet az egyik vezető állatvédő szervezet, a Compassion in World Farming által rendezett találkozón.

A testület nagykövete, Joyce D'Silva bízik abban, hogy a globális felmelegedés rádöbbenti az embereket arra, mi mindent változtathatnak meg, ha másként táplálkoznak. Hozzátette: azt tartja kívánatosnak, hogy a kyotói egyezményt követő nemzetközi megállapodás tűzze ki célként a hús előállítás és fogyasztás csökkentését.

Korábban egy ausztrál tudós arra figyelmeztetett, hogy marhahús helyett kenguruhúst kellene fogyasztani, ugyanis ezáltal csökkenteni lehetne az üvegházhatású gázok kibocsátását. A tehenek és birkák által a kérődzésük és böffentésük révén kibocsátott metán tartalmú gáz jóval nagyobb kárt okoz a környezetnek, mint a szén-dioxid. Ezzel szemben a kenguruk egyáltalán nem bocsátanak ki metángázt emésztésük során, mivel emésztőrendszerük másként működik.

Mások azt a megoldást javasolták, hogy több helyben nevelt állat húsát fogyasszák az emberek, így csökkenteni lehetne a szállítás során kibocsátott káros gázokat.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×