A Nagy Hadronütköztető (LHC) egy 27 kilométeres földalatti alagútban, Genf közelében, a francia-svájci határ alatt található. A berendezésben az elemi részecskéket a fényhez közeli sebességre gyorsítják fel, majd ütköztetik egymással. Az ütközések során új részecskék jönnek létre, általában igen rövid élettartammal. Az anyag tulajdonságait és a világegyetem keletkezésének titkait kutatva ezeket az elemi részecskéket tanulmányozzák a fizikusok.

Az LHC-ben olyan körülményeket hoznak létre az ütközésekkel, amilyenek közvetlenül az ősrobbanás után voltak. Ekkor a protonokat és neutronokat felépítő, kvark elnevezésű részecskék kötetlen állapotban léteztek. Az "ősleves" tulajdonságainak vizsgálatával a világegyetem keletkezéséről is többet tudhatnak meg a kutatók.

Az új szupergyorsítóval hétszer nagyobb energiájú részecskenyalábot hozhatnak létre, mint a korábbiakkal. A berendezést azonban nem lehet egyetlen kapcsolóval elindítani. Mind a nyolc szektorát a mínusz 271 Celsius fokos (1,9 Kelvin fokos) működési hőmérsékletre kell lehűteni. Ez alacsonyabb hőmérséklet, mint amilyen a világűrben van. Miután minden szektorban elérik ezt a hőmérsékletet, még számos ellenőrző tesztet végeznek az első nyaláb körbefuttatása előtt.

"Egy maratont sprinttel fejezünk be" - jellemezte a munkaterhelést Lyn Evans, a projekt vezetője. A kutatók olyan kérdésekre keresnek választ, mint: hogyan szerzik tömegüket a részecskék, vagy miért van több anyag, mint antianyag? 1994, az építkezés megindulása óta mintegy tízezer, a világ minden tájáról érkezett kutató dolgozott a 10 milliárd dollár (pillanatnyi árfolyamon: 1560 milliárd forint) összköltségű berendezés előkészületein.